Szakszervezetek közleménye az OKÉT bértágyalásról

Nyomtatás
Készült: 2015. január 30.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) Munkavállalói Oldalának (MVO) közleménye

A közszolgálati szakszervezetek vezetői december 9-én, kedden kénytelenek voltak felállni a Kormánnyal – az OKÉT keretében – folytatott bértárgyalások asztalától

Az OKÉT MVO pénteken ismételt tanácskozást tartott a kialakult helyzetről.

A résztvevők megismerték a december 14.-re és 16.-ra meghirdetett – civil szervezésű – tüntetések közös felhívását, és megállapították, hogy számos, általuk már évek óta hangoztatott követelés beépült a tüntetések céljai közé, és hogy a tüntetések elsődlegesen a 2015 évi költségvetés ellen szerveződnek.

Érezve a társadalmi elvárást a közszolgálati szakszervezetek jelenlegi helyzetüket és szándékukat e közleményben ismételten bemutatják a közvéleménynek.

Az OKÉT Munkavállalói Oldalát alkotó szakszervezetek egyértelművé teszik, hogy az indokolt és jogszerű civil politikai törekvések jelentős része azonos a szakszervezeti célokkal, de vannak, amelyek eltérnek az érdekképviseleti céloktól és munkaformáktól.

Ennek oka az, hogy a közszolgálati szakszervezetek esetében a kormányzat – nemcsak a közhatalom gyakorlója hanem – a MUNKÁLTATÓ. A szakszervezetek – az általuk képviselt tagság és a munkavállalók érdekében – követeléseiket elsődlegesen a bér és kereseti helyzet, az élet minőség javítására vonatkozóan fogalmazzák meg.

Az OKÉT munkavállalói oldala ma több mint 300 ezer olyan közszolgálati munkavállaló érdekében folytat bérharcot, aki immáron hetedik éve nem kapnak béremelést. Kollektív és egyéni jogaik egyre súlyosabban sérülnek, napi munkaidejük lassan 10-12 órára nő. Számukra a kormány semmiféle elfogadható bérajánlást nem tett. Elutasította a minimális bérfelzárkóztatás lehetőségét tartalmazó – 2015. évben 5 % de minimum 10 ezer forintot jelentő – szakszervezeti javaslatot.

EZ ELFOGADHATATLAN!

A szakszervezeti vezetők ezért álltak fel a tárgyaló asztaltól.

Az OKÉT MVO-t alkotó szakszervezetek megállapították, hogy a reálértékük harmadát elvesztő fizetések, a korengedményes nyugdíj megszüntetése, a közszolgálati bérkompenzációba részesülőktől a családi adókedvezmény megvonása, a közszolgálati életpályamodellekből távlatilag is kizárt több 100 ezer munkavállaló, a Munka Törvénykönyve és a jogállási törvények eltorzítása mellett további számos ok van, amiért a napokban várható további tiltakozó tüntetések céljaival egyetértenek.

A helyzetet, a szakszervezeti akcióegységet és a kölcsönös szolidaritásnak formáit is tárgyaló egyeztetésen kiemelt szerepet kapott a hitelesség és a szervezeti bizalom mértéke. Javaslat fogalmazódott meg a Közszolgálati Demonstrációs és Sztrájk Bizottság (KÖZDEMOSZ) – mint létező és a kormányzat által is elismert – jogintézmény ismételt működtetésére, valamint egy társadalmi érdekegyeztető „kerekasztal” létrehozására.

Az OKÉT Munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek – miközben üdvözlik a civil és társadalmi tiltakozó mozgalmakat – a jog szabta keretek között és intézményes formában folytatják a közszféra dolgozóinak érdekvédelmét. Ezt hatalmi-politikai és pártpolitikai mozzanatok nélkül, és adott esetben a civil szervezetek kiemelkedő támogatásával együtt kívánják megszervezni és támogatni. Ezen a területen együttműködnek a versenyszféra munkavállalóit képviselő szakszervezetekkel, annak érdekében, hogy az egyesült nyomásgyakorló erő, a munkavállalói szolidaritás eredményes legyen valamennyi magyar munkavállaló javára.

Budapest. 2014. december 13.

Az OKÉT Munkavállalói Oldalt alkotó szakszervezetek nevében:
Fehér József OKÉT MVO ügyvivő