Agg Géza: 200 ezer ember elbocsátása elképzelhetetlen

Nyomtatás
Készült: 2015. január 29.


2014. október 29. szerda, 07.40
Klub Rádió
Riporter: Pikó András

P.A..: A Kormány harcot hirdetett a bürokrácia ellen, mert a bürokrácia túl magas és mindezt az adófizetőknek kell megfizetni, persze ez megint az a kategória, hogy mihez képest. Egészen magas számok repkednek a kormányzati kommunikációban, de hogyha visszafejtjük a 20-30 %-os leépítést, az akár 200 ezer közszolgát is jelenthet. Pontos számokat nem ismerünk. Dr. Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke a mai vendégünk, ő van a vonalban. Jó reggelt kívánok.

A.G.: Jó reggelt kívánok.

P.A.. 20 – 30 %-os leépítésről, illetve mint lehetőségről beszélnek. Ez egy olyan nagymérvű, annyi embert érintő leépítést jelent, hogy ebből feltételezhető, hogy valami egyeztetésnek kellett lennie a Kormányzat és Önök között. Van-e ilyen, tárgyalnak róla?

A.G: Hivatalosan még semmit nem tudunk, csak a különböző hírportálokból, álhírekből vannak információink. Ez a 200 ezer fő irreálisan magas szám. Magyarországon elképzelhetetlen. Ez a hír a „jereváni rádió színesei” közé való, úgy gondolom. Három statisztikai érvet szeretnék felsorolni ennek az irrealitását illetően. Ma a költségvetési, központi igazgatási, helyi igazgatási illetve a közszférában 680 ezer fő dolgozik. Ebből 200 ezer ember elbocsátása – úgy gondolom – mindenki számára elképzelhetetlen. Csak ha azt nézzük meg, hogy hányan dolgoznak ma a közszférában és ezt összehasonlítjuk a 13 évvel ezelőtti adattal, akkor azt láthatjuk, hogy körülbelül 100 ezer emberrel kevesebb látja el most ezt a feladatot. Én szeretem a különböző országok statisztikai adatait összehasonlítani a miénkkel. Amíg az OECD adatai (a fejlett államok hitelesített adatai) szerint az összes dolgozóhoz képest a közszférában dolgozók aránya 24 %, addig Magyarországon ez 22 %. Egyébként hivatalos információkat még nem kaptunk az elbocsátások számára vonatkozóan, tehát egyelőre várjuk az OKÉT (Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács) és más fórumok összehívását ezzel összefüggésben.

P.A.: Mégis, ha a 20 %-os létszámleépítést nézzük, mint kormányzati  szándékot,  - és ez elhangzott - ez a szám akkor is magas, hiszen 130 – 140 ezer embert is érinthet. Ha úgy nézzük, ez a szám is irreális.

A.G.: Igen, ez is irreális az előbb elmondott OECD adatokhoz képest és a statisztikai adatokból az is látszik, a fejlett országokban   számos feladat már nem a költségvetésből van ellátva, ami nálunk még mindig a költségvetésből fizetendő és azok a dolgozók látják el. A másik többlet feladat, ami még nálunk jelentkezik, az elmúlt 4 évben 500 új törvény jelent meg, minden igazgatási szerv át lett szervezve, ami többletmunkával jár. Hogy ennek az állása már milyen szinten van és hogy még létszámot is lehet-e csökkenteni, azt én nem látom. Amit Lázár János úr mondott az Államreform 2. program bejelentésekor: egyszerűbb ügyintézés, kisebb bürokrácia és a feladatok áttekintése, amit majd követhet létszámcsökkentés is. Várjuk az OKÉT összehívását, aminek múlt szerdán volt ülése a 2015. évi bér és létszámokról, ahol az hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésért felelős  államtitkára szájából, hogy központilag tervezett közszférás létszámcsökkentés nincs a költségvetésben tervezve.

Egyébként Lázár János úrnak írt gratuláló levelünkre egy nagyon kulturált választ kaptunk, azt kérte, hogy az önkormányzati választásokig halasszuk el a tárgyalásokat és azzal a javaslattal élt, hogy az ősz folyamán bátran keressük a párbeszéd folytatásának lehetőségeit. Mi bátran várjuk a párbeszéd lehetőségeit.

P.A.: Mihez gratuláltak?

A.G.: A miniszteri kinevezéséhez.

P.A.: Köszönöm a beszélgetést. Viszont hallásra.

A.G.: Én is köszönöm. Viszont hallásra.