A Kormányinfo nem érdekegyeztetési fórum!

Nyomtatás
Készült: 2018. október 18.

A 2018. október 17-ei Kormányinfon az illetékes miniszter bejelentette a központi közigazgatás létszámcsökkentését, amire már augusztusban is tett utalást. Azóta számos levelet, hivatalos tárgyalásokra szóló kezdeményezést küldtünk és sajtótájékoztatót tartottunk annak érdekében, hogy a munkáltató (a Kormány) tartsa be a vonatkozó dokumentumok egyeztetésről szóló előírásait ebben a  létfontosságú kérdésben.

Követeljük, hogy a Kormány a tervezett intézkedések meghozatala előtt kérje ki a kompetens érdekvédelmi szervezetek véleményét a hatályos jogszabályok figyelembe vételével:

Az információs és konzultációs jog azt jelenti, hogy az állományt érintő lépések megtétele előtt, közben és után folyamatosan működtetni kell az érdekegyeztető fórumokat.

A Kormányinfo nem érdekegyeztető fórum!

A tíz éve kiéheztetett közszolgálati tisztviselők riogatását szakszervezeteink határozottan elítélik!

Azonnali szociális párbeszédre van szükség!

Budapest, 2018. 10. 18.

Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete
Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete