A KÖZSZOLGÁLATI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK
Beszámolója

1998. december 8.

Tartalom

 BEVEZETŐ
 I. A TÁRSADALMI KÖRNYEZET
 II. A SZÖVETSÉG ÉRDEKKÉPVISELETI MUNKÁJA
 III. A SZERVEZETI ÉLET
 IV. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK
 V. A SZÖVETSÉG GAZDÁLKODÁSA
 VI. ÖSSZEFOGLALÁS

A beszámoló tartalmában követi, de szerkezetében némiképpen eltér a programtól. Ennek az a magyarázata, hogy mások voltak a négy évvel ezelőtti és mások ma a hangsúlyok, továbbá a program nem foglalkozott néhány olyan területtel (pl: a szervezeti élet, a vezetőtestületek munkája, a gazdálkodás), amelyekről egy kongresszuson történő elszámolásról mégis szólni kell.

A beszámoló célját, funkcióját tekintve elszámolás, egyfajta “leltár”. Ugyanakkor meghaladja az események puszta felsorolását, mert összegeznie kell a tendenciákat és a tapasztalatokat is. Nem vállalkozhat azonban arra, hogy a következő ciklus teendőit meghatározza, mert ez az új program feladata.

A KSZSZ Szövetségi Tanácsa ez év április 2-i ülésen döntött arról, hogy a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége soron következő III. kongresszusát 1998. december 8-ára össze kell hívni. A felkészülés ezt követően megkezdődött, elkészült a feladatok ütemezése, megalakultak a munkabizottságok. Az ütemtervnek megfelelően a szövetségi tanács beszámolóját az elnökség elsőként tárgyalta meg október 20-án, majd az elhangzott módosításokkal kiegészítve történt meg a beterjesztése a szövetségi tanács október 29-ei ülésére. A testület jóváhagyása után - a többi kongresszusi dokumentummal együtt - kapták meg a kongresszusi küldöttek a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elmúlt négyévi tevékenységének összefoglalását tartalmazó beszámolót.

I.
A TÁRSADALMI KÖRNYEZET

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének megelőző, II. kongresszusa 1994. április 13-án ülésezett. Az azóta eltelt több mint négy évben három kormány váltotta egymást, az elsőnek Boross Péter, a másodiknak Horn Gyula volt az elnöke, a jelenlegi kormánynak pedig Orbán Viktor. Minden kormányváltás belpolitikai esemény, amely - a választók akaratából eredeztetően - rendszerint megváltoztatja a társadalmi-gazdasági környezetet. Mindez hatással van a szakszervezetek működésére, ezért indokolt az egyes kormányzati ciklushoz kötődő tényezők számbavétele.

Boross Péter Antall József halálát követően rövid időre látta el a kormányfői teendőket, éppen ezért e kormányzati periódus jellemzőit együtt kell tekinteni. Melyek voltak ezek?

1994-ben még érződött a társadalmi viszonyok megváltozásának zűrzavara. A politikai rendszerváltást követő gazdasági rendszerváltás megkezdése nagyon sok nem kívánatos jelenséggel járt együtt. Ugyanakkor az átmenet befolyásolása és a konszolidáció érdekében megkezdődött a jogállamiság alapjainak megteremtése. Ekkor születtek azok a fontos törvények, amelyek szabályozták a köztisztviselők és külön a közalkalmazottak jogállását.

A hatalomnak erős fenntartásai voltak a magyar szakszervezeti mozgalommal szemben. A korábban és akkor működő szakszervezeteket pártállami utódszervezeteknek tartották, ellenszenvvel, sőt, esetenként ellenségesen kezelték azokat. Az attól való félelemtől vezérelve, hogy gátolják a rendszerváltást követő új társadalmi viszonyok meggyökereződését, a szakszervezetek megosztására és szembeállítására törekedtek.

1992-ben megtörtént a Munka Törvénykönyvének módosítása, amely egyértelműen nemcsak a munkavállalók, hanem a szakszervezetek jogait is szűkítette. Bár egy 1990-es törvény alapján hamarosan rendezni kellett volna a volt SZOT-hoz tartozó szakszervezetek vagyonát, az ideiglenesség állandósult.

Az átmenetből adódóan rohamosan romlott a magyar gazdaság teljesítménye, ezzel egy időben közelítően egy millió munkahely szűnt meg. A magas inflációval együtt meredeken csökkent az életszínvonal. Sztrájkok és elégedetlenségi mozgalmak kötődtek ehhez a periódushoz. A rendszerváltást követően elhúzódó és nagymértékű cserék jellemezték - elsősorban a vezető beosztásokban - a közszférát.

A Horn-kormánnyal egy önmagát szociáldemokratának definiáló párt kapta meg a kormányzás lehetőségét. Gazdasági mozgástere azonban korlátozott volt és így egy liberális gazdasági program megvalósítására kényszerült. Ezek a lakosságnak további megszorító intézkedéseket jelentettek, különösen a Bokros-csomag, amelynek jó néhány intézkedését később az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Ez a kormány több - zömében eredménytelen - kísérletet tett a korrupció visszaszorítására, a közbiztonság megszilárdítására.

Ebben a periódusban a szakszervezeti mozgalmon belül megindult egy lassú konszolidáció és elkezdődött a párbeszéd a kormány és a szakszervezetek között. Sikerült egynéhány megállapodást is kötni, például a hároméves közalkalmazotti béremelésre vonatkozó egyezményt. Meghiúsult ugyanakkor az átfogó gazdasági-szociális megállapodásra tett kísérlet, amelynek szükségességével a kormányzó nagyobbik koalíciós párt és a szakszervezetek is egyetértettek. Erre az időszakra esik a nagy országos érdekegyeztető fórumok - Érdekegyeztető Tanács, Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum,

Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa-profiljának és munkájának kialakulása.

Megtörtént a megelőző kormányzati ciklusban hozott és a közszféra munkavállalóinak vonatkozó törvények - a szakszervezetek szerint nem kielégítő mértékű - korrekciója. Fontos tényező, hogy hosszú vita és egyeztetés után megszületett a szolgálati törvény, amely fokozatosan lép életbe 1999. január elsejéig.

A munkaügyi tárca kezdeményezésére a munkaügyi érdekegyeztetés új formája jött létre a munkaügyi közvetítői és döntőbírói rendszer felállításával. Ellentmondásosan, de mégis előremutatóan sikerült a nyugdíjreformot elindítani. E kormányzati ciklus végére a jelek szerint sikerült stabilizálni a gazdaságot, fokozatosan csökkent az infláció és növekedett a termelékenység és a nemzeti össztermék.

1998 tavaszán az országgyűlési választások következtében ismét kormányváltás történt. Az új kormány a szakszervezetek vélekedése szerint nem túl jó előjelekkel kezdte meg működését. Ismét nagymértékű volt a csere a közigazgatás vezetőinek körében. A szakszervezetek erőteljes tiltakozása ellenére megszüntették az egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási önkormányzatot. Úgy tűnt, legalább is látszólag, hogy a további érdekegyeztetés háttérbe szorult. A szakszervezetek ekkor még nem tudták értelmezni, hogy az érdekegyeztetés beígért reformja mögött mi húzódik meg. A kormány több olyan választási ígéret valóra váltását kezdte meg, amelyektől félő volt, hogy a gazdasági növekedés megtorpanhat.

Összességében a beszámolási időszakban ellentmondásosan ugyan, de mégis javultak a szakszervezeti munkavégzés külső feltételei. Ez szervesen összefügg a jogállamiság kereteinek megteremtésével, a politikai, majd a gazdasági rendszerváltás lezárulásával, a parlamentarizmus megszilárdulásával, a politikai kultúra fejlődésével és a gazdaság lassan javuló állapotával. Ugyanakkor azonban jelentős volt a szakszervezetek “vérvesztesége”. Elsősorban gazdasági okokra visszavezethetően szűkült a mozgásterük. A gazdaság átstrukturálódásából, az életszínvonal romlásából és a munkahelyek számának nagymértékű csökkenéséből adódóan sokat veszítettek tagságukból.

Az elmúlt években megindult változások vélhetően azonban mégis ahhoz vezetnek, hogy a mai szakszervezeti viszonyok finomodásával elkezdődhet egy végleges struktúra kialakulása, állandósul a szervezettség mértéke, a konföderációk száma, az érdekegyeztetés színterei. A nyugat-európai integrációs folyamat is előmozdítja, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom lassan hasonlítani kezdjen az uniós országokban működőkhöz, segíti, hogy a fejlődés ebbe az irányba mutasson.

II.
A SZÖVETSÉG ÉRDEKKÉPVISELETI MUNKÁJA

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége az 1994-ben elfogadott programjában vállalta, hogy képviseli a tagszervezeteiben tömörült munkavállalók - köztisztviselők, közalkalmazottak, bírósági és ügyészségi dolgozók, szolgálati viszonyban állók - közös ágazati és szakmapolitikai érdekeit.

E cél elérése érdekében a szövetség az elmúlt négy évben folyamatosan részt vett a középszintű érdekegyeztetésben. Segítette ezt, hogy többé-kevésbé kialakult a szakszervezetek intézményesített beleszólási lehetőségét biztosító fórumok munkája. A szövetség elsősorban a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórumnál (KÉF) és a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában (KIÉT) érdekelt. Növelte a szövetség befolyását, hogy az utóbbi időben a KÉF ügyvivője a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének társelnöke, dr. Novák Csilla volt, aki ezt a feladatát eredményesen látta el és megfelelően koordinálta a munkavállalói oldal szereplését, fellépését. Ilyen minőségében szerepelt többször a nyilvánosság előtt és ismertette a fórum munkáját, a közszolgálati szakszervezetek követelését.

A Köztisztviselők Érdekegyeztető Fórumát 1993-ban hívták életre az országos közigazgatási érdekegyeztetés céljából és működését 1995-től törvényi szintű szabályozás biztosítja. Titkársági feladatait a Belügyminisztérium látja el. A fórum a kormány, az országos önkormányzati érdekszövetségek, valamint a köztisztviselők munkavállalói érdekvédelmi szervezeteinek képviselőiből áll. Működése alatt foglalkozott a köztisztviselők élet- és munkakörülményeivel, foglalkoztatási feltételeire vonatkozó szabályozásokkal, különösen a közszolgálati jogviszonnyal, a központi, a társadalombiztosítási és a helyi önkormányzati költségvetés közszolgálatot érintő rendelkezéseivel, a hosszabb távú bérpolitikai elgondolásokkal, a közigazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás elvi kérdéseivel, a közszolgálati képzés és továbbképzés, a szakvizsga szabályozásával.

A KÉF jogosult arra, hogy a feladatkörébe tartozó ügyekben tájékoztatást kérjen a közigazgatás szerveitől és véleményt mondjon, ajánlásokat tegyen az eléterjesztett anyagokkal kapcsolatban. Több jelentős megállapodás megkötésében működött közre, így többek között azokban, amelyek a köztisztviselők sztrájkjogának gyakorlását, valamint a köztisztviselők, polgármesterek, országgyűlési képviselők választásokkal kapcsolatos egyes

kötelezettségeit tartalmazta. E fórumon a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége is szorgalmazta, hogy a kormányzattal - a közalkalmazottakéhoz hasonlóan - szülessen hároméves bérmegállapodás. Erre azonban a garanciavállalás hiányában nem került sor.

A fórum működését eltérően ítéli meg a Belügyminisztérium, illetve a résztvevő szakszervezetek. A szövetség is több alkalommal kifogásolta, hogy a kormányzati oldal olyan főtisztviselőket küld a tárgyalásokra, akik nincsenek döntési joggal felruházva, így emiatt sokszor kellett elodázni a határozathozatalt. Mindezek ellenére megállapítható, hogy bár a KÉF hatékonysága és eredményessége felemás, mégis alapvető feladatait ellátta, kulturált és korrekt, konstruktív egyeztetés jellemezte működését.

A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa előtt a költségvetési intézmények egészét érintő és érdekegyeztetést igénylő témák szerepeltek. A tanács munkájában megfigyelő státusszal rendelkezik a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége is. Ez azt jelenti, hogy figyelemmel kísérhette az itt folyó munkát, illetve a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) képviseletének segítségével befolyásolhatta.

Az elmúlt években alakultak ki az ágazati színtű érdekegyeztető fórumok. Ilyen működik a Belügyminisztériumban, a Tűzoltóság Országos Parancsnokságán és a Határőrség Országos Parancsnokságán is. Ezek munkájában részt vettek a szövetség érintett szakszervezetei és úgy minősítették, hogy ezek a fórumok a helyi érdekegyeztetés hasznos színterei voltak.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének és az említett országos fórumoknak a szerepe különösen megnövekedett évente az állami költségvetések előkészítésénél. A megelőző tárgyalások adtak segítséget ahhoz, hogy a szövetség az általa képviselt rétegek érdekeit megjelenítse. Azt, hogy milyen sikerrel, illusztrálja a közszféra kereseti viszonyainak 1994-1998 közötti változásáról készített és a mellékletben közölt összefoglaló.

A szövetség aktívan bekapcsolódott az általa képviselt munkavállalók élet- és munkakörülményeit érintő jogszabályok megalkotásába és megváltoztatásába. Igy különösen a köztisztviselők és közalkalmazottak jogállását szabályozó törvények előkészítésébe, illetve később a módosításukba.

A KSZSZ vezető testületei és tisztségviselői következetesen képviselték azt az álláspontot, hogy Magyarországon létrejöjjön az anyagilag és erkölcsileg megbecsült, biztos egzisztenciával rendelkező köztisztviselői, közalkalmazotti kar. E téren az elmúlt négy évben nem mindenütt sikerült a megfelelő eredményt elérni. Egyértelműen javult a helyzet a bíróknál, ügyészeknél, a főhatósági felsőfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselőknél, az adóhivatalnokoknál. A kereseti viszonyokat tekintve azonban nagy a lemaradás a középfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselőknél és jelenleg még - a köztisztviselői illetményalapra történő beállásig - a szolgálati jogviszonyban állóknál. Ki kell emelni, hogy a köztisztviselői illetményalap növekedése jelentősen elmaradt az infláció növekedési ütemétől.

A beszámolóban már szerepelt az, hogy egyetlen átfogó, viszonylag széles körre kiterjedő bérmegállapodás született. Ezt a kormányzat a közalkalmazottakra vonatkozóan 1996-ban kötötte az érintett munkavállalói kör érdekképviseleteivel. Bár a szakszervezetek szerint hiánytalanul még időarányosan sem teljesült, előrelépést és garanciát jelentett a közalkalmazottaknak, segítette jövedelmi helyzetük javulását.

A múltban - és a jövőben még inkább - felvetődik, hogy szabad-e, érdemes-e egyes szakszervezeteknek külön alkukat kötni. 1999. január elsejétől ugyanis együtt mozog a szolgálati jogviszonyban állók és a köztisztviselők illetményalapja, amely összekapcsolt az országgyűlési képviselők és a kormány tagjainak javadalmazásával is. A szakszervezetek álláspontja az, hogy a külön alkuk megbontanák a szakszervezetek, a konföderációk egységét és alkalmasak lennének arra, hogy - mint a múltban - szembeállítsanak egyes szakszervezeteket egymással. Ugyanakkor azonban nem teljesen kizárt, hogy az érdekképviseletek esetleg egyetértenének az úgynevezett fókuszált béremeléssel. Ez azt jelentené, hogy közös megállapodás alapján született fontossági sorrend szerint emelkednének egyes ágazatokban, foglalkozásoknál a bérek. Ennek előfeltétele azonban, hogy egyetlen foglalkoztatási csoportot sem lehet kizárni egy minimális béremelésből.

Külön kell szólni a pótlékokról. A közszférában a köztisztviselőknél a szerint történt a differenciálás, hogy az érintettek közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, illetve a központi vagy a területi közigazgatásban dolgoznak. Rendkívül nagy a szóródás, az illetménykiegészítés legkisebb összege ugyanis 10 százalék, a legmagasabb pedig 50 százalék. Kiemelkedő a pótlékok jelentősége a minisztériumok és a főhatóságok felsőfokú végzettségű munkavállalóinál. Létszámában azonban nem ez a meghatározó, hiszen lényegesen többen dolgoznak a megyei, területi és helyi közigazgatásban.

A szövetség fokozott figyelemmel kísérte a közigazgatás reformját, amelynek külön kormánybiztossága volt Verebélyi Imre kormánybiztos vezetésével. A szakszervezeti szövetség figyelme, illetve érdekképviseleti munkája elsősorban arra irányult, hogy az államháztartás, benne a közigazgatás reformját ne kizárólagosan pénzügyi szempontoknak rendeljék alá. Ezért folyamatosan igényelte, hogy történjen meg az állam által kötelezően ellátandó feladatok körének számbavétele, ennek megfelelően határozzák meg a szükséges létszámot. A szövetség erőfeszítéseinek hatására sem mindig sikerült azonban e szempontokat érvényesíteni, annak ellenére, hogy a KSZSZ elnöksége megfelelő kapcsolatokat épített ki az államigazgatás korszerűsítésének kormánybiztosi hivatalával.

A központi közigazgatásban kormányhatározat alapján a legnagyobb, 15 százalékos létszámcsökkentés 1996-ban volt. Ezt megelőzően és követően is voltak kísérletek a létszámleépítésre. Ezek hatására a központi közigazgatásban csökkent ugyan a foglalkoztatottak száma, az önkormányzatoknál azonban nőtt. Összességében az állami alkalmazottak létszáma a korábbi mintegy egy millióról jelenleg 814 ezerre változott.

Megállapítható, hogy a nagyléptékűre tervezett államháztartási reform az elmúlt években kifulladt, mélyreható változások nem történtek és lényegében kimerült néhány területi szerv - például a munkaügyi központok és munkavédelmi felügyelőségek - összevonásával. Változatlanul nem teljesült a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének az a követelése, hogy a kormányzat tekintse át az állami feladatvállalás teljes körét és ennek alapján állapítsa meg az államigazgatás optimális létszámát.

A beszámolóban szó volt már a társadalmi közmegegyezés kísérletéről. Ez szerepelt az elmúlt kormányzati ciklus nagyobbik kormányzó pártjának, a Magyar Szocialista Pártnak a programjában. Megvalósításában a szakszervezetek, és így a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége is érdekelt volt. A gazdasági környezet azonban a jó szándék ellenére sem volt megfelelő az átfogó gazdasági-szociális megállapodás megkötésére és az eltérő érdekeket sem lehetett megfelelően integrálni. Így hiába tárgyaltak róla a partnerek az Érdekegyeztető Tanácson belül is, ez a megállapodás meghiúsult.

A szövetség csak nemrégiben került szembe azzal a dilemmával, hogy legyen-e egységes a közszféra jogi szabályozása, vagyis a jelenlegi, a köztisztviselőkre és a közalkalmazottakra külön-külön vonatkozó két törvény helyett legyen egy. Mivel erre vonatkozóan a szándék jól érzékelhetően már ez év tavaszán megjelent, a szövetség a nyár elején tartott konferencián is megvitatta a kezdeményezést. Az érvek és ellenérvek felsorolása hosszú lenne, erre a beszámoló terjedelme nem ad lehetőséget.

Az említett vita summázata az volt, hogy nem várható az egységes törvénytől minden probléma megoldása. Ugyanakkor a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége nem zárkózik el eleve attól, hogy tárgyaljon a közszféra munkavállalóira vonatkozó egységes jogi szabályozásról. A szövetségi álláspont kialakítása azonban a későbbiekben gondos mérlegelést, a tagszervezetek véleményének alapos ismeretét igényli.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége minden lehetséges módon fellépett a szakszervezeteket diszkriminatív módon kezelő törvények megváltoztatása érdekében. A beszámolási időszakban végig sürgette az 1990 óta húzódó, a szakszervezetek ingyenes használatába adott, de tulajdonjogilag nem rendezett ingatlanokra vonatkozó törvény megszületését. Ennek érdekében szót emelt a Szakszervezetek Együttműködési Fórumánál, a politikai pártok képviselőivel folytatott konzultációkon és felkérte a tagszervezeteit, hogy hasonló módon nyomatékosítsák ezt az igényt. A törvény azonban csak 1997 végén született meg, majd ezt követően kezdődött el a rendezés. A folyamat, a tulajdonba adás még jelenleg sem zárult le.

1998 elején kiéleződött a vita a kormányzat és a szakszervezetek, illetve egyes szakszervezeti konföderációk között is az ez évben esedékes üzemi-közalkalmazotti tanács választásokra vonatkozóan. Ez érintette a választások időpontját, a reprezentativitási küszöböt, a megszervezés módját. Hosszas egyeztetés után született meg a kompromisszumos javaslat és így a választásokat 1998. novemberében meg lehetett tartani.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége sem volt teljesen elégedett a tb-önkormányzatok tevékenységével. Azt azonban tényként ismerte el, hogy a biztosítottak érdekében a szakszervezeteknek jelen kell lenniük ezekben az önkormányzatokban. Ezért nem értett egyet és tiltakozott akkor, amikor a kormányzat kezdeményezésére a képviseleti testületeket felszámolták. A KSZSZ-nek változatlanul az az álláspontja, hogy a befizetők, az érdekeltek kontrollját mindenképpen létre kell hozni a későbbiekben az egészség- és nyugdíjbiztosítás területén.

A szakszervezeti szövetség fontos feladatának tekintette, hogy ne csak a szakszervezeteket diszkriminatív sújtó jogszabályok megváltoztatásáért harcoljon, hanem érvényesítse az általa képviseltek érdekeit más törvények megváltoztatásánál is. Kiemelkedő ezek közül a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) módosítása.

Ennek a jogszabálynak a bevezetése számos kedvező hatással volt a közigazgatásra, segítette az egységes elvek szerinti működését, megteremtette a köztisztviselői hivatást választók jogviszonyának, előmenetelének biztonságát, kiszámíthatóbbá tette a köztisztviselők pályaútját és egységesebbé vált a köztisztviselők anyagi elismerési rendszere.

A törvény hatálybalépését követő évek azonban azt is nyilvánvalóvá tették, hogy feltétlenül szükséges a köztisztviselői kar stabilitásának, szakszerűségének és ezzel arányban állóan elismerési rendszerének további erősítése. Ezért a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége is egyetértett a törvény módosításával, kezdeményezte egyes elemeinek megváltoztatását. Erre vonatkozóan a szövetség tárgyaló partnerei szakértők segítségével készültek fel és tettek szóbeli, illetve írásos javaslatot a közszolgálati pálya vonzerejének növelésére, a köztisztviselői állomány megbecsülésének fokozására, a teljesítmény elismerésének erősítésére és a törvény gyakorlati alkalmazásának elősegítésére.

A szakszervezeti szövetség álláspontja szerint azonban 1997-ben nem történt meg a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény reformértékű és átfogó módosítása. Nem a kívánt módon és mértékben változott az illetményrendszer, az illetménytábla, a vezetői megbízásokat változatlanul indokolás nélkül vissza lehet vonni és a példák tovább sorolhatók. Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy előrelépés történt az érdekegyeztetés szabályozásában. A ma érvényes munkajogi szabályozásban egyedül a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben található külön fejezet az érdekegyeztetésről, amelyben egyrészt meghatározzák a Köztisztviselők Érdekegyeztető Fórumának szerepét, másrészt pedig a helyi közigazgatási érdekegyeztetés formáit és követelményeit.

Az életútnak nem csak az aktív, munkavállalással eltöltött szakasza a fontos, hanem a nyugdíjas évek is. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége ezért célul tűzte ki, hogy a köztisztviselők, közalkalmazottak, szolgálati viszonyban állók tisztes megélhetést biztosító nyugdíjat kapjanak. A tagszervezetek ezért éltek a nyugdíjreform nyújtotta lehetőséggel és elsőként az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa kezdeményezésére 1994-ben az APEH-nél megalakult a munkavállalói önkéntes nyugdíjpénztár, amely később a közszférában működő nyílt nyugdíjpénztárként folytatta tevékenységét. 1998. január elsejétől pedig már magán-nyugdíjpénztárként is működik.

A tagszervezetek támogatásával a taglétszáma gyorsan növekedett, mára az önkéntes nyugdíjpénztárnak közel 30 ezer, a magán-nyugdíjpénztárnak pedig közel 10 ezer tagja van. Ki kell emelni, hogy részben a helyi szakszervezeti szervek közbejárására egyes munkáltatók jelentős hozzájárulást adnak munkavállalóiknak az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjhoz. Így van ez például az adóhivatalnál, a bíróságoknál, a rendőrségnél, az ügyészségnél, a minisztériumoknál. A végső cél az, hogy a Heller Farkas Nyugdíjpénztár a közszféra meghatározó nyugdíjpénztárává váljon, illetve a közszolgálati szakszervezetek elérjék, hogy a közszolgálatban állóknak preferált nyugdíjrendszere legyen.

A beszámolási időszak végén gyorsultak fel azok a folyamatok, amelyek megkezdték Magyarország csatlakozásának előkészítését az Európai Unióhoz. Ez nyilvánvalóan a szakszervezetek számára is feladatot jelent. A közszolgálati szakszervezetek teendői az eurokonform közigazgatással összefüggésben jelentkeznek. Az elmúlt időszak azonban csak e feladat felmérését jelentette, az ezzel kapcsolatos követelmények megfogalmazása most folyik.

Megalakult a Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága, amelyben a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának segítségével közvetve a KSZSZ is képviselteti magát. Ez a testület lehetőséget biztosít, közvetít a bekapcsolódáshoz a jogharmonizáció érdekében megalakított kormánybizottságokba. Sajnos, ez a közreműködés az elmúlt időszakban nem volt megfelelően intenzív és ez elsősorban a szakszervezetek kezdeményezőkészsége hiányának tudható be.

A magyar kormány korábban már elkészítette a jelentését az unió brüsszeli központjának. Ebben szerepelt a közigazgatás és benne a közigazgatásban dolgozók helyzete. A szakszervezetek egyetértettek a főbb megállapításokkal, de azzal is, amit az Európai Unió munkatársainak elemzése tartalmazott: a közszférában dolgozó magyar munkavállalók jövedelmi helyzete alaposan elmarad az unió tagországainak jövedelmi átlagától.

Az európai uniós csatlakozással összefüggésben megindult a közigazgatás vezető tisztségviselőinek felkészítése. Természetesen a szövetség is érdekelt abban, hogy a magyar köztisztviselői kar minél felkészültebben várja a csatlakozás megvalósulását. Ezért felkérte a tagszervezeteket, hogy szorgalmazzák és támogassák az ilyen továbbképzéseket, nyelvtanfolyamokat. Ez utóbbit egyébként a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is tervezi szakszervezeti tisztségviselőknek.

A kongresszusi beszámolónak nem lehet feladata, hogy részletesen foglalkozzon a munkahelyeken megvalósuló érdekvédelemmel, hiszen ez elsősorban a tagszervezeteire tartozik. Azt azonban indokolt megállapítani, hogy ennek az érdekvédelemnek a hatékonysága függ a helyi tisztségviselők felkészültségétől, harcosságától, a munkahelyi vezetők magatartásától, a szervezettség mértékétől, de még az ott kialakult hagyományoktól is.

Szövetségi szinten megszűnt a tisztségviselők központi képzése, elsősorban pénzügyi okok miatt, de közrejátszott a koordinálás nehézsége és a változó igények is. A KSZSZ azonban - elsősorban kiadványaival - segítette a tisztségviselők munkáját. Itt példaként lehet megemlíteni dr. Rábaközi András munkajogászt, aki könyvében a közszolgálat területén a szakszervezeti érdekérvényesítés jogi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott.

III.
A SZERVEZETI ÉLET

A szövetség az 1994-ben elfogadott alapszabálya szerint működött az elmúlt négy évben. Munkáját általában előre tervezetten féléves, illetve éves munkatervek alapján végezte. A szövetségi tanács a tagszervezetek közötti integrációs, illetve szövetségi szintű döntéshozó fórumként működött. Évente 3-4 esetben tartott általában ülést és ezeket követően többször fordult a nyilvánossághoz közleményben, illetve sajtótájékoztatókon ismertette álláspontját. Ilyen volt például az államháztartási reformmal összefüggésben, a közszolgálatban állók jövedelmi viszonyaira vonatkozóan.

A szövetség elnöksége készítette elő a tanács üléseit, foglalkozott előzetesen az előterjesztésekkel, véleményezte az állásfoglalásokat. Általában egy-két havonta ülésezett, amelyeket a KSZSZ irodája készített elő. Megállapítható, hogy a testületi üléseken a részvétel, a végzett munka színvonala megfelelő volt.

A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság a többi testülettől függetlenül végezte tevékenységét, amelyről a bizottság elnöke a kongresszusnak külön számol be.

A megelőző kongresszust követően megalakultak a szövetség tagozatai: a minisztériumi, az államigazgatás dekoncentrált szervei, a társadalmi szervezetek és vállalkozói szféra dolgozói, a főhatósági, a fegyveres és rendészeti szervek, az igazságügyi, a nyugdíjügyi és az ifjúsági tagozat. Ezek azonban önálló tevékenységet nem végeztek. Egyedül az ifjúsági tagozat vezetősége adott életjelt, elsősorban a Német Közszolgálati Szakszervezet Ifjúsági Szervezetével való együttműködés révén.

A szervezeti életben játszott szerepe miatt külön meg kell említeni a KSZSZ vezetői értekezleteit. Bár az alapszabály ennek működését nem rögzíti, a kezdetben rendszertelenül, majd az elmúlt két évben rendszeresen - általában hetente - tartott értekezleteknek fontos szerepe volt az operatív munka vitelében. Ezeken a résztvevők - a KSZSZ elnöke, társelnökei, ügyvivője - a napi feladatokkal foglalkoztak. Lényegében irányították a szövetség apparátusának, irodájának munkáját, ellenőrizték a vezető testületek döntéseinek végrehajtását, illetve első olvasatban megvitatták az elnökség és a szövetségi tanács elé kerülő előterjesztéseket. A vezetői értekezletek munkájáról minden tagszervezeti vezető tájékozódhatott a rendszeresen megküldött írásos emlékeztetők segítségével. Megállapítható, hogy ma már ez a fórum - jól elhatárolt jogkörrel - beépült az irányítási rendszerbe és hasznosan funkcionál.

1996-ban, Gárdonyban a tagszervezeti vezetők közötti munka koordinálása, a közös álláspontok kialakítása, az egymás tájékoztatása érdekében új formában találkoztak a szövetség tagszervezeteinek vezetői. Ezt az első kétnapos találkozót még lényegében kötetlen program és véleménycsere jellemezte a szövetség munkájáról és jövőjéről. Ezt követően már minden évben volt, idáig Budapesten a Pénzügyminisztérium Oktatási Központjában, ilyen rendezvény.

A kétnapos találkozók programja folyamatosan alakult, formálódott és vált egyre igényesebbé. A rendezvény rangját bizonyítja, hogy a múlt évben és az idén is parlamenti pártok fogadták el a meghívást, ez évben pedig a szakszervezeti konföderációk vezetői is megtisztelték jelenlétükkel a tanácskozást. 1998-ban már olyan témák szerepeltek a két nap programjában, mint az európai integrációs folyamat és a szakszervezetek, az egységes közszolgálati törvény koncepciója, az országos érdekegyeztető fórumok munkájának értékelése, a szakszervezeti mozgalom jelenlegi helyzete és jövője, a pártprogramok és a szakszervezetek viszonya.

Jelentős eredmény, hogy a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége egy nem könnyű időszakban együtt maradt, sőt, gyarapodott a tagszervezetek száma. 1997-ben megalakult a Munkabiztonsági és Munkaügyi Szervezetek Szakszervezete, amely felvételét kérte teljes jogú tagként. Később két további társult taggal növekedett a létszám, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Érdekképviseleti Szervezetével és a Hivatásos Határőrök Szakszervezetével. Ugyanakkor ez évben a kormányzati struktúra változása több szakszervezetet érintett, amelyek a megszűnt minisztériumokban (Népjóléti Minisztérium, Művelődésügyi Minisztérium, Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium) működtek. Jogi és anyagi helyzetük rendezése megkezdődött és várhatóan az újjáalakulásukat kimondó januári küldöttgyűléseken fejeződik be.

A tagszervezetek számának növekedésével együtt járt - a szövetségi nyilvántartás szerint - a taglétszám emelkedése is. Hozzá kell azonban tenni, hogy a tapasztalatok szerint nem mindig pontos az adatszolgáltatás. Összességében azonban megállapítható, hogy az 1994-ig tartó nagymértékű lemorzsolódás megszűnt és mára a taglétszám stabilizálódott.

A szövetség információs munkája nem csak a szóbeli, szükséges esetekben napi kapcsolatokban, hanem írásos formában is megvalósult. 1994-et követően még több alkalommal megjelent a szövetség lapja, a KözHírnök, illetve utódja a Közszolgálati Krónika. Kezdetben önálló szerkesztőséggel működött és évente négyszer jelent meg, majd később ez kettőre-háromra csökkent. Utoljára 1996 őszén adta ki a szövetség, ezt követően anyagi okok miatt a megjelentetése szünetelt.

Az elmúlt két évben rendszeressé vált viszont a testületi ülésekről, illetve vezetői értekezletekről az összefoglalók, emlékeztetők készítése. Ezt minden tagszervezeti vezető folyamatosan megkapja. Többletmunkát jelent elkészítésük, de így folyamatosan informálódhatnak a tagszervezetek az elnökség, a szövetégi tanács munkájáról, a vezetői döntésekről.

Szintén a szűkös anyagi lehetőség miatt korlátozott számban jelent meg önálló kiadvány. Mint a beszámolóban már szerepelt, 1997-ben adta ki a szövetség dr. Rábaközi András könyvét a szakszervezeti érdekérvényesítés jogi és gyakorlati kérdéseiről a közszolgálat területén, ez évben jelent meg a már említett pünkösdfürdői konferencia szerkesztett anyaga.

A tagszervezetek tájékoztatásának segítése érdekében jó néhány alkalommal megtörtént azoknak a minisztériumi és egyéb anyagoknak a sokszorosítása és megküldése, amiket hivatalból a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége kapott. Az elnökség visszacsatolásként többször kért véleményt is, amelyeket a későbbiekben hasznosítani tudott. Ezeket a szövetség szakértői anyagként kezelte. Sajnálatos azonban, hogy nem mindig reagáltak egyes tagszervezetek a kérésre.

A szakszervezetek befolyásának növeléséhez elengedhetetlen a nyilvánosság. Bár a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége nem tartozik az országos szakszervezeti konföderációk közé, az elmúlt négy évben viszonylag sokszor jelen volt a tömegtájékoztatásban. Sikerült elfogadható kapcsolatot kiépítenie az országos napilapok szerkesztőségeivel és esetenként a rádióval és a televízióval is. Természetesen még ennél is többszöri szereplést igényeltek a szövetségtől a tagszervezetek. Ezt azonban nehéz volt teljesíteni. Egy rövid ideig e területtel külön sajtóreferens foglalkozott és az elnökség a munka elismerése, a kapcsolatok javítása érdekében 1996-ban sajtódíjat alapított. Ez a Bibó István Emlékérem és Oklevél, amivel 60.000 forint pénzjutalom jár. Az elnökség ezzel kívánta elismerni a szövetségnek nyilvánosságot biztosító újságírók, tv- és rádióriporterek, szerkesztők munkáját. Pénzhiány miatt azonban átadására, amely mindig május elsejéhez kötődött, csak két alkalommal került sor. Bibó István Emlékérmet az elnökség a szakszervezeti munka elismeréseként is adományozott dr. Soós Józsefnek, az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Dolgozók Szakszervezete elnökének, Ackermann Jánosnak, a Határőrségi Dolgozók Szakszervezete titkárának és Juhász Pálnak, a Közszolgálati Szakszervezetek Nyugdíjas Alapítványa titkárának.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége eredményes működéséhez feltétlenül szükség volt arra, hogy megfelelő partneri kapcsolatokat alakítson ki. A kormányzati oldallal, illetve annak képviselőivel ez nagyobbrészt az érdekegyeztető fórumokon történt. Ezen túlmenően azonban a KSZSZ vezetői - elsősorban tagszervezetei felkérésére - többször közvetlenül tárgyaltak egyes minisztériumok, főhatóságok vezetőivel. Eredményes volt az együttműködés a Belügyminisztériummal, az Igazságügyi Minisztériummal, a Legfőbb Ügyészséggel, a Központi Statisztikai Hivatallal. Jó kapcsolat alakult ki a Pénzügyminisztérium vezetőivel is és ez segítette az állami költségvetés irányelveinek megismerését, befolyásolását.

A szövetség tagszervezetei közül többen tagjai a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának és aktívan részt vesznek a munkájában. A KSZSZ elnöke egyúttal a SZEF alelnöke is. Mindez nem elhanyagolható tényező, hiszen az elmúlt években ennek a - közszférában működő szakszervezeteket tömörítő - szakszervezeti konföderációnak növekedett a tekintélye és befolyása és így segítette a tagszervezeti érdekek megjelenítését is. E fórum összehangolta a közszolgálati szakszervezetek fellépését és több esetben sikerrel érvényesítette álláspontját a kormányzatnál. Nem okozott zavart, hogy a közszférában két szövetség működik, hiszen amíg a SZEF országos konföderáció, addig a KSZSZ középszintű érdekegyeztetési és integrációs feladatokat lát el.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének a SZEF-en kívül esetleges volt a kapcsolata a közszféra más szakszervezeteivel. Sajnálatos módon a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) 1993-as kiválását követően nem szűnt meg a szembenállás, bár a KSZSZ több kísérletet tett a konfliktusok feloldására. Így egyeztetést javasolt az anyagi természetű vitáknál, meghívta testületi ülésre az MKKSZ elnökét, felkérte szakszervezet főtitkárát interjú átadásra a szövetség lapjába a. Máig rendezetlen, peres ügyet képez a szakszervezet tagdíjtartozása. Konfliktusok voltak a vagyonkezelést illetően. Nagyon sajnálatos, hogy ezek feloldása nem sikerült, hiszen a közszolgálat két meghatározó érdekképviseleti szervezetéről van szó. Nem rendezett még egy anyagi természetű vita a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetével sem, bírósági döntésre vár.

A szövetség kezdeményezésére megtörtént az elmúlt években a kapcsolatfelvétel a Magyar Közigazgatási Karral. Ezt azonban folyamatos együttműködés nem követte, pedig a konzultáció elsősorban szakmapolitikai kérdésekben lehetséges és szükséges.

A szervezeti élet tárgyalásánál nem csak a testületek munkájával, a szövetségi és partneri kapcsolatokkal, az információs tevékenységgel kell foglalkozni, hanem a mindezt kiszolgáló, esetenként megvalósító apparátussal is. 1994-től tovább csökkent ennek létszáma. Először megszűnt a lapszerkesztőség, amely két főt érintett, majd a sajtóiroda és a jogsegélyszolgálat. 1997-ben teljes egészében megszűnt a pénzügyi- gazdasági osztály és változás történt az iroda élén. 1998-tól az ügyvezető munkamegosztással látja el feladatát egy új munkatárs beállításával.

1998-ban az üdülők több munkatársától kellett megválni az új bérleti szerződések miatt és szintén ez év szeptemberétől megszűnt a vagyonkezelő iroda, amelynek feladatát egy, a KSZSZ által is alapított vagyonkezelő kft. vette át. Jelenleg a KSZSZ apparátusához két főfoglalkozású, egy mellékállású és két szerződéses viszonyban dolgozó tartozik, ketten pedig tiszteletdíjért látják el feladatukat (munkajogász és ügyvéd).

Az apparátushoz tartozik még a közművelődési klub vezetője is. E klub egyébként elsősorban bevétel-orientált módon működik. Oktatásokat, tanfolyamokat, zenés klubesteket, egyéb rendezvényeket szervez és anyagilag is támogatja a KSZSZ-t.

IV.
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK

Az elmúlt négy évben a pénzügyi korlátok miatt a szövetség nemzetközi kapcsolatait tekintve jelentős kiszélesítésre nem volt lehetőség. Így a korábbi pozíciókra kellett alapozni. Jók a kétoldalú kapcsolatok az osztrák, a német, a szlovák, a cseh és a ciprusi közszolgálati szakszervezettel. Cipruson egyébként mindkét ott működő szakszervezettel létrejött együttműködés. (A PEO-val elsősorban a későbbiekben említett kétoldalú csereüdültetés, a PASYDY-vel pedig egy kétszer egyhetes szeminárium keretében.)

Az elmúlt két évben kialakult az érintettek körében egy közép-európai együttműködés is. Ennek keretében először Budapesten, Bécsben, Pozsonyban, majd most, a III. kongresszust megelőzően ismét Budapesten volt találkozó. Egy alkalommal ezt hajókirándulás is színesítette. Elmondható, hogy ma már rendszeres az évente egy-két alkalommal megtartott konzultáció.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége részt vesz az Európai Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (EUROFEDOP) munkájában. A KSZSZ vezetői itt tisztségeket is viselnek. Külön kiemelendő, hogy a nemzetközi szervezet rendőri tagozatának (INFEDOP) külön tagja a Belügyi Dolgozók Szakszervezete.

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma segítségével sikerült a kapcsolatot felvenni a dán, a horvát és az Egyesült Államok-beli testvérszakszervezettel, továbbá más nemzetközi szakszervezeti szövetségekkel.

Igen eredményes és folyamatos együttműködés jött létre a Német Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége ifjusági tervezete (DBB-Jugend) és a KSZSZ Ifjuúsági Tagozata között. Több éves gyakorlat már, hogy az Ifjúsági Tagozat delegációja (8-10 fő) egyhetes tanulmányútra utazhat ki Németországba. Továbbá szintén minden évben 3-4 főt lehetett kiküldeni a DBB-Jugend által szervezett Európai Ifjusági hetek elnevezésű nemzetközi ifjúsági találkozóra Kielbe. Ennek során az elmúlt években közel ötvenen vehettek részt a németországi továbbképzéseken. A német ifjúsági szervezet küldöttsége szintén minden évben járt Magyarországon és ismerkedett szövetségünk és a magyar ifjúság élet- és munkakörülményeivel. Remélhetőleg e tartalmas és a KSZSZ számára ingen hasznos kapcsolat a továbbiakban is folytatódik.

Szakszervezeti közreműködéssel, illetve szervezéssel eredményes, immár többéves csereüdültetés alakult ki a Ciprusi Közszolgálati Szakszervezettel (PEO). Már harmadik éve magyar részről összesen százat is meghaladóan vettek részt kéthetes, színvonalas - igaz, magyar viszonyokhoz mérve kissé drága - üdülésben. A ciprusi fél is elégedett volt a magyarországi elhelyezéssel és programmal. Várhatóan tehát ez a folyamat folytatódik.

A jövőben a nemzetközi kapcsolatoknak új tartalmat és célt ad az európai uniós csatlakozásra való felkészülés. Elsősorban a munkavállalói érdekekkel összefüggő tapasztalatokat kell gyűjteni, tehát tanulmányozni és hasznosítani az uniós országok jogi szabályozását, az ott működő érdekképviseleti szervezetek tapasztalatait, a kereseti viszonyok alakulását és befolyásolási lehetőségeit.

V.
A SZÖVETSÉG GAZDÁLKODÁSA

A beszámoló már többször utalt arra, hogy a szövetségnek évről-évre pénzügyi gondokkal kellett szembenéznie. Így mindig szűkös költségvetés készült, amely csak a működéshez szükséges leglényegesebb feltételek anyagi fedezetét biztosította.

A fő bevételi forrás a szövetségi tagdíj volt, ami a kiadásoknak közel felét fedezte és így nélkülözhetetlen forrás volt. A befizetési kötelezettségüknek a tagszervezetek általában eleget tettek. Sokszor azonban ez csak késve, vagy felszólításra történt, egy-két tagszervezet pedig még erre sem rendezte tartozását. Mindezek nyilvántartása, amíg a szövetségnek volt gazdasági-pénzügyi osztálya, általában naprakész volt. Az osztály megszűnése után azonban az apparátus sem tudott megfelelő figyelmet fordítani a befizetések folyamatos nyomon követésére.

Hosszas tárgyalás után végre 1995-ben megszületett a volt Közalkalmazottak Szakszervezetének vagyonára vonatkozó megállapodás, amelyet az érintett 44 szakszervezet közül 43 aláírt. Sajnos azonban mindez nem oldotta meg a problémákat, mert az osztatlan közös vagyon kezelése újabb és újabb konfliktus forrása volt. Végül a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, mint vagyonkezelő úgy határozott, hogy ezt a teendőt átruházza olyan vagyonkezelő kft-re, amelynek alapításában minden érintett szakszervezet részt vehetett volna. Ezzel a lehetőséggel azonban nem mindenki élt. A KSZSZ változatlanul azt szeretné, ha megszűnnének a vagyoni viták. Ennek feltétele azonban a vagyon végérvényes megosztása a tulajdoni hányad arányában, vagy értékesítése.

A fent említett kényszerűségből adódóan folytatódott a tartalékok egy részének felhasználása, ami az elmúlt években a szövetség készpénz vagyonának csökkenését okozta. Még így is a pénzügyi kényszer hatására több, már említett korlátozás történt (a Közszolgálati Krónika megjelentetésének és a sajtódíj kiadásának szüneteltetése, az apparátus leépítése, a kiadványok számának csökkentése, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének feladása).

Változást hozhat a szakszervezetek eddigi ingyenes használatában lévő ingatlanok tulajdonba adása. Ezt a vagyont azonban több korlátozás terheli és mint szó volt róla, a közös tulajdonlás nagy hátrányt is jelent. A szövetség álláspontja az, hogy keresni kell a vagyon olyan hasznosításának lehetőségét, amely megfelel a tagszervezeteknek és ugyanakkor hosszú távon biztosítja a szövetség egybemaradását és hatékony működését.

VI.
ÖSSZEFOGLALÁS

A szövetségi tanács javasolja a kongresszusnak, hogy az írásos beszámolót az alábbi főbb következtetésekkel fogadja el.

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége II. kongresszusán elfogadott program jó irányokat jelölt ki a cselekvéshez és a jóváhagyott alapszabály megfelelő kereteket biztosított a demokratikus tevékenységhez. A szövetség mindvégig működőképes maradt, annak ellenére, hogy a pénzügyi feltételek folyamatosan romlottak és így a lehetőségek is csökkentek. A szövetség tagszervezeteinek taglétszáma - néhány kivételtől eltekintve és némileg alacsonyabb szinten, mint a megelőző ciklusban - stabilizálódott, a tagszervezetek döntő többsége megmaradt, létezik, sőt, a szövetség új tagokkal is gyarapodott.

A szövetség tiszteletben tartotta tagszervezetei sokszínűségét és nem kötelezte el magát egyetlen politikai erő mellett sem. A vezető testületek mindvégig korrekt kapcsolatok kialakítására törekedtek a kormányzati oldallal és keresték a tagság számára még elfogadható kompromisszumokat.

Minden, a közszférában működő szakszervezet szűk mezsgyén egyensúlyoz, hiszen figyelembe kell vennie az itt dolgozók - helyzetükből adódó - lojalitását és ugyanakkor az érdekek védelménél elkerülhetetlen ütközéseket, továbbá a költségvetési korlátokat. A KSZSZ kihasználta a lehetséges mozgásteret és a többi szakszervezettel - elsősorban a Szakszervezetek Érdekegyeztető Fórumán és a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában - egyeztetve lépett fel.

Az átszervezések, a létszámleépítések érzékenyen érintették a közigazgatásban dolgozókat, de nem jelentettek elviselhetetlen mértéket. Nagyjából és egészében kialakult már a polgári demokrácia megfelelő működtetéséhez szükséges államapparátus. Ezt alapjaiban nem voltak képesek hátrányosan befolyásolni az esetenkénti rossz kormányzati döntések, illetve az ezeket kiváltó politikai akarat.

A rendszerváltozást kísérő káros jelenségek hatása alól nem tudták teljesen kivonni magukat a közszféra munkavállalói. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége azonban mindvégig elutasította azt az általánosító álláspontot, hogy a közszféra korrupt, felkészületlen a feladatai ellátására.

Az elmúlt négy év sem hozta meg a közszférában dolgozók keresetének felzárkózását a versenyszféráéhoz. Bár a lemaradás az utóbbi egy-két évben csökkent, a különbség még mindig jelentős és ezen a szakszervezetek együttes erőfeszítése sem tudott változtatni.

Sikerült megőrizni a szövetséget és így van remény arra, hogy a következő ciklusban eredményesebben tevékenykedhet. Várhatóan kedvezően változnak ehhez a belső feltételek (javíthatja például a pénzügyi helyzetet a szakszervezeti ingatlanok tulajdonviszonyának rendezése) és a külsők is (talán növekszik a gazdaság teljesítő képessége).

Budapest, 1998. október 29.

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége