![]() |
|
|||||
Stumpf István a köztisztviselői vagyonnyilatkozatról
Élő Gábor műsorvezető: A Magyar Televízió (2000. november 10-i) Ma Reggel, Főbejárat című műsorának vendége Stumpf István kancellária miniszter. Baja Ferenc volt az imént a vendégünk, aki azt mondta, hogy a kormány, Orbán Viktor miniszterelnök úr, politikai öngólt lőtt, hogyha elfogadta Torgyán József kérését. Stumpf István: Egy ellenzéki képviselő természetesen ilyeneket mond. Majd meglátjuk, hogy ki lőtt politikai öngólt. Én úgy gondolom, hogy Turi-Kovács úr is jó szakember, nem véletlenül alelnöke a Környezetvédelmi Bizottságnak és erős párttámogatással rendelkezik. Nagyon fontos az, hogy a szakmai, minőségi teljesítmény mögé erőteljes politikai támogatás is társuljon. Meg vagyok győződve róla, hogy azt a folyamatot, amit Ligetvári úr elkezdett, Turi-Kovács úr nagyon jól fogja tovább folytatni. Műsorvezető: Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy hozzá kell kezdeni a politikai elit teljes vagyoni átvilágításához. Torgyán József villaügye és vagyonnyilatkozata ezek szerint kicsit felpörgette az eseményeket. Stumpf István: Hát lehet, hogy adott neki egy újabb lendületet, de azért szeretném emlékeztetni a tévénézőket is arra, hogy körülbelül egy éve zajlik a vita a köztisztviselői törvényről, és tulajdonképpen a miniszterelnök volt az, aki folyamatosan szorgalmazta a rendkívül kemény összeférhetetlenségi szabályok megfogalmazását a törvényben. Számos alkalommal azért került vissza az előkészítőkhöz a törvénytervezet, mert a miniszterelnök nem találta eléggé világosnak, egyértelműnek azokat a szabályokat, amelyeket a köztisztviselői kar vagyonbevallására, vagyonnyilatkozatára, összeférhetetlenségére vonatkozóan megfogalmaztak az előkészítők. Úgy gondolom, hogy éppen ez volt az alkalom, amelyik lehetőséget teremtett arra is, hogy most már a képviselők tekintetében - ahol kétharmados törvények szabályozzák a vagyonnyilatkozat nyilvánosságra hozatalát és magát az eljárást - előrelépés történjen. Látható volt, hogy minden kétharmados törvényt az ellenzék megakadályoz, korábban a Fidesz '94 és '98 között egy sokkal radikálisabb, és a nyilvánosság számára hozzáférhetőbb vagyonnyilatkozati rendszer bevezetését szorgalmazta. Műsorvezető: Úgy gondolja, hogy most az ellenzék nem hátrálhat ki? Stumpf István: Úgy gondolom. Tehát most egy olyan pillanat alakult ki, történelmileg is, szerintem a közvéleményben is, hogy itt nincs mese, itt most már egy átfogó, antikorrupciós csomagot kell egyértelműen a törvényhozás elé terjeszteni, aminek a lényege az, hogy az állami élet működésére jelentős befolyással lévő személyek vagyonnyilatkozatát és vagyongyarapodását a közvélemény minél szélesebb mértékben megismerje. Egyéként ez teremti meg például a közszférában annak a lehetőségét, hogy jelentős fizetésemeléseket adjunk a köztisztviselőknek, a közszférában dolgozóknak, hiszen rájuk nagyon kemény összeférhetetlenségi szabályokat fogalmazunk meg. Ha kemény összeférhetetlenségi szabályok vannak, az azt jelenti, hogy a munkájára kell koncentrálni, máshonnan nem szerezhet jövedelmet, tehát akkor azért a tevékenységéért, azért a fő tevékenységéért, amit a köz szolgálatában végez, jelentősebb javadalmazást kell kapnia. Műsorvezető: Azaz, mit terveznek? Mit jelentene ez a jelentősebb javadalmazás? Stumpf István: Azt jelenti, hogy szeretnénk a szorzókat megemelni. Erről folyik most a vita, hogy az ország tehervállaló képessége megengedi-e, hogy nagyon jelentős, mintegy 80 milliárd forintnyi összegre van szükség ahhoz, hogy a köztisztviselőknél ezt a szorzóemelést meg tudjuk tenni. 20 milliárd 2001-ben és 60 milliárd 2002-ben. Vizsgáljuk ennek a lehetőségét, és ezzel párosítjuk azt, hogy erőteljes vagyonnyilatkozat, összeférhetetlenségi szabályrendszer kerüljön bevezetésre. Nemcsak a közszférában, hanem szorgalmazzuk azt is, hogy a szolgálati törvény hatálya alá tartozó rendőröknél, fegyveres szervezeteknél, illetőleg, én úgy tudom, hogy a miniszterelnök és Solt úr találkozása arra is alkalmat kerített, hogy szót ejtsenek arról, hogy a bírók, ügyészek tekintetében szintén szó lehet-e arról, hogy a vagyonnyilatkozat bevezetésével a bírák és az ügyészek is egy erőteljesebb védelem alá kerüljenek. Műsorvezető: Körülbelül ez már egy százezres kör. Van-e olyan apparátus, amelyik végre tudja ezt hajtani? Stumpf István: Én úgy gondolom, hogy ez egy folyamat, tehát el kell kezdeni, a képviselők esetében minél gyorsabban, sürgősségi eljárással kell a törvényeket beterjeszteni. Én azt remélem, hogy a jövő héten már ez elindulhat, és a köztisztviselői törvény elfogadása után kialakul az a rendszer, amin keresztül ez ellenőrizhetővé válik. Hasonlóan az amerikai rendszerhez, minden valószínűség szerint egy Központi Etikai Hivatal, vagy egy Központi Ellenőrzési Hivatal kell, hogy ezeket a vagyonnyilatkozatokat nyilvántartsa, és szükség esetén ellenőrizze is. Műsorvezető: Tehát a képviselők esetében jövő héten már elindulhat a vizsgálat. Kiterjed-e ez a '94, tehát nemcsak a '98, hanem a '94-es vagyonnyilatkozatokra? Mert egyes információk szerint ezek megsemmisültek, és hát bizonyos képviselők esetében itt lehetne igazán árulkodó a vagyonnövekedés. Stumpf István: Az a vagyonnyilatkozat, amelyik most van hatályban, az tulajdonképpen '97-től működött, akkor lépett életbe. Tehát '97-től vannak ilyen széles vagyonnyilatkozatok. De aki képviselő volt, arra vonatkozóan minden vagyonnyilatkozat nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza a Fidesz-javaslat. Tehát mindenkinek mindenféle vagyonnyilatkozatát, amit tett, és, hogyha még rendelkezésre áll, azt fel kell bontani, és össze kell hasonlítani, sőt, azt tartalmazza a Fidesz javaslata, hogy most, első alkalommal, nyilvánosan, újra mindenkinek átfogó vagyonnyilatkozatot kell tenni, és a nyilvánosság előtt az összehasonlíthatóság is biztosítható lesz. Tehát egy teljes, áttekinthető, a nyilvánosság számára hozzáférhető vagyonnyilatkozat kell. Természetesen vigyázva arra, hogy ne legyenek beazonosíthatók, visszakereshetők a vagyontárgyak, és számos olyan dolog, amivel esetleg ötleteket adnánk másoknak, hogy hogyan tudnak hozzáférni ehhez a vagyonhoz. Tehát a garanciákat a személyiség oldaláról meg kell teremteni. Műsorvezető: Tehát azt mondja, hogy igazából a '94-'98 közötti vagyongyarapodás csak egy féllábas lesz, mert '94-ben nem olyan típusú vagyonnyilatkozatot kellett tenni, mint ami '97 óta érvényben van. Stumpf István: Hát ezt megnézzük majd. Én azt gondolom, hogy maga a nyilvános eljárás lehetőséget teremt majd arra, hogy a vagyongyarapodást összehasonlító jelleggel vizsgálni lehessen, de kétségtelen, hogy '97-ben kellett tenni először olyan vagyonnyilatkozatot, amelyik ilyen széles körre kiterjedt, mint amit a mostani képviselőknek is meg kellett tenni. Műsorvezető: Visszatérve a köztisztviselőkre, nem tartanak-e attól, hogy azért ebben a széles rétegben ellenérzéseket vált ki ez az intézkedéssorozat? Stumpf István: Biztos lesznek olyanok, akikben válthat ki ilyen érzéseket, de éppen az ő védelmük érdekében kell ezt megtenni. Műsorvezető: Nem túl rövid ez az idő? Azért kérdezem, mert ez az apparátus potenciális szavazóréteg is lehetne, főleg, hogyha esetleg az ő saját vagyoni helyzetének, fizetésének a javulását megérzi. Ha nem, akkor végül is csak az egrecíroztatást érzi meg, elnézést, hogy így fogalmazok. Stumpf István: A magyar közélet tisztasága, a magyar demokráciának a jövője a tét. Ez a tét olyan nagy, hogy azt gondolom, igen fontos lenne, hogy az emberek számára, az emberek oldaláról visszaállítsuk a bizalmat a közéletben tevékenykedők iránt. Ehhez pedig az kell, hogy tegyük áttekinthetővé az ott dolgozók vagyoni helyzetét, és tegyük világossá, hogyha valaki köztisztviselői életpályát választ, legyen az életpálya, tehát egy nagyon fontos feltétel, biztosítsuk a karrier előremeneteli lehetőséget. Legyen rendes fizetés, legyenek tisztességesen megfizetve, és ilyen értelemben pedig legyenek védve, az egyre jobban elterjedő mindenféle pletykálkodással, bizonyíthatatlan vádaskodással szemben. Én úgy gondolom, ahhoz, hogy tisztességesen, stabilan tudjon működni a magyar közigazgatás, ezt meg kell teremteni. Ebben én nem látok komoly vitákat. Ebben minden politikai erő érdekelt kell, hogy legyen és egy stabil, versenyképes, az Európai Unióval is jó tárgyalási pozíciókat felvenni tudó magyar közigazgatás működéséhez ez elengedhetetlen. |
||||||
|
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat | E-mail | |
||||||
| ||||||