KSZSZ logó Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat |
  E-mail

TÁJÉKOZTATÓ
a közigazgatási szakvizsga egyes vizsgatárgyai követelményrendszerének
módosításáról


Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság Elnöksége a közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet 3. §-a alapján - a 2000. szeptember 7-i ülésén - az alábbiak szerint állapította meg az Agrárszabályozás, az Egészségbiztosítás, az Egyes központi állami szervek, a Gyermek és ifjúságvédelem, a Gyámügy, a Kulturális igazgatás, a Nyugdíjbiztosítás, a Statisztikai igazgatás, a Szabálysértési igazgatás, a Területfejlesztés és területrendezés, területi tervezés közigazgatási szakvizsga tárgyak módosított követelményrendszerét.

A módosított követelményrendszer közzétételével a fenti szakvizsga tárgyaknak a Magyar Közlöny 1998. évi 70. és 94. , illetve az 1999. évi 69. számában közzétett követelményrendszere hatályát veszti.


AGRÁRSZABÁLYOZÁS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása

1. Az agrárgazdaság hosszú távú fejlesztési kereteinek törvényi meghatározása
2. Az agrárszabályozás intézményi struktúrája
3. A megyei ( fõvárosi) földmûvelésügyi hivatalok, valamint a falugazdász hálózat részvétele az agrárszabályozási feladatok végrehajtásában
4. A mezõgazdasági termelõk agrártámogatás igénybevételével összefüggõ adatszolgáltatása, nyilvántartásba vétele
5. Az árutõzsde szervezete, mûködése
6. A közraktárak részvétele az agrárfinanszírozásban
7. A jelzálog
8. Az agrártámogatások igénybevételének általános feltételei ( államháztartási, adó-, illetve vámigazgatási, valamint speciális eljárási szabályok
9. A versenyjog és az agrárszabályozás kapcsolata
10. Az agrárpiaci rendtartás feladata, szervezete, mûködése
11. Az agrártermékek kereskedelmi forgalmát szabályozó nemzetközi szerzõdések
12. Az agrártermelés támogatási rendszere
13. Az agrártermékek piacra jutásának támogatása
14. Az agrárberuházások támogatása
15. A biológiai alapok védelmének támogatása

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr. Mikó Zoltán - Csendes János: Agrárszabályozás (Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest 2000.)

Jogszabályok jegyzéke

Polgári Törvénykönyvrõl (Ptk.) szóló 1959. évi IV. törvény 272-276. §-a
A földadóról szóló többször módosított 1991. évi LXXIX. törvény 7. §-a
Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. tv.
Az állattenyésztésrõl szóló 1993. évi CXIV. törvény
A Magyar Köztársaság és az Európai Közösség és azok tagállamai között társulás létesítésérõl szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetésérõl szóló 1994. évi I. törvény agráriumra vonatkozó szabályai
Az árutõzsdérõl és a tõzsdei határidõs ügyletekrõl szóló 1994. évi XXXIX. törvény
A termõföldrõl szóló 1994. évi LV. törvény
A hegyközségekrõl szóló 1994. évi CII. törvény
A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, Románia és a Bolgár Köztársaság közötti Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetésérõl szóló 1995. évi XIII. törvény
A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény
A jelzálog-hitelintézetrõl és a jelzáloglevélrõl szóló 1997. évi XXX. törvény
Az agrárgazdaság fejlesztésérõl szóló 1997. évi CXIV. törvény
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény
Az általános mezõgazdasági összeírásról szóló 1999. évi XLVI. törvény
A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény
Az agrárgazdaság 1998. évi folyamatait bemutató jelenés elfogadásáról szóló 104/1999. (XII. 21.) Ogy. határozat, 21/1990. (X. 4.) AB határozat
A megyei (fõvárosi) földmûvelésügyi hivatalról és egyes földmûvelésügyi szakigazgatási feladatokat megállapító jogszabályok módosításáról szóló 44/1991. (III. 14.) Korm. rendelet
Az agrártámogatások igénybevételének általános feltételeirõl szóló 273/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet
A mezõgazdasági termelõk agrártámogatás igénybevételével összefüggõ adatszolgáltatásról és nyilvántartásba vételrõl szóló 236/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet
A falugazdász hálózatról szóló 1163/1998. (XII. 19.) Korm. határozat
A mezõgazdasági termelõk kibontakozási hitelkonstrukciójáról, gazdahitel és minõségi termelést elõsegítõ programjáról szóló 1020/2000. (III. 10.) Korm. határozat
A tehéntej termékpálya szabályozásáról szóló 5/1997. (I. 30.) FM rendelet
Az Agrárintervenciós Központ létesítésérõl szóló 108/1997. (I. 30.) FM rendelet
A mezõgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatások igénybevételének eljárási rendjérõl szóló 110/1997. (XII. 30.) FM-PM-IKIM együttes rendelet
A mezõgazdasági és élelmiszeripari termékek egyszerûsített pályázati rendszerû exporttámogatásáról szóló 74/1999. (IX. 1.) FVM-PM-GM együttes rendelet
A vágómarha garantált áron történõ állami felvásárlásáról szóló 86/1999. (X. 1.) FVM rendelet
A vágómarha garantált áron történõ állami felvásárlásának lebonyolításában való részvétel feltételeirõl szóló 87/1999. (X. 1.) FVM rendelet
A vágósertés garantált áron történõ állami felvásárlásáról szóló 88/1999. (X. 1.) FVM rendelet
A vágósertés garantált áron történõ állami felvásárlásának lebonyolításában való részvétel feltételeirõl szóló 89/1999. (X. 1.) FVM rendelet
A különleges mezõgazdasági védintézkedés alkalmazásáról szóló 25/1999. (V. 26.) GM-PM együttes rendelete

Szóbeli kérdések

1. Az agrárgazdaság hosszú távú fejlesztési kereteinek törvényi meghatározása
2. Az agrárszabályozás informatikai bázisa, a mezõgazdasági termelõk agrártámogatási igénybevételével összefüggõ adatszolgáltatásba, nyilvántartásba vétele
3. Az állami adóhatóság, egyes vámszervek, valamint a Magyar Államkincstár részvétele az agrárszabályozási rendszer mûködtetésében
4. A megyei (fõvárosi) földmûvelésügyi hivatal, valamint a falugazdász hálózat részvétele az agrárszabályozási feladatok végrehajtásában
5. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter agrárszabályozással összefüggõ feladatai
6. Az árutõzsde szervezete, mûködése
7. Állami követelések jelzáloggal történõ biztosítása, a jelzáloglevél mint értékpapír
8. A versenyjog és az agrárszabályozás kapcsolata
9. Az agrárpiaci rendtartás eszközrendszere és intézményei (Agrárrendtartási Hivatal, Agrárintervenciós Központ, Agrárpiaci Rendtartás Tárcaközi Bizottság, terméktanácsok
10. Egyes agrártermékek garantált áron történõ felvásárlásának rendje
11. Az agrártermékek export-import szabályozása, a piacra jutás támogatása
12. A mezõgazdasági termeléshez igénybe vehetõ költségvetési támogatások
13. A mezõgazdasági beruházásokhoz igénybe vehetõ költségvetési támogatások
14. Az agrártermékek külkereskedelmi forgalmát szabályozó nemzetközi szerzõdések, megállapodások
15. Az agrártámogatási rendszerre vonatkozó szabályozási rend, a költségvetési források biztosítása, eljárás költségvetési elõirányzat forráshiánya esetén
16. Az állami kezességvállalás elrendelése, beváltása
17. Civil szervezetek részvétele a támogatási rendszer mûködtetésében
18. Egyes támogatási formák alkalmazása, a támogatás mértékének meghatározása. A támogatás rendeltetéstõl eltérõ felhasználásának szankcionálása
19. Az azonos támogatási célt szolgáló fejezeti kezelésû elõirányzatok pénzfelhasználásának összehangolása
20. A költségvetési támogatás adóhatóságtól történõ igénybevétele, az elévülés szabályai
21. Költségvetési támogatás igénybevétele támogatási szerzõdés alapján


EGÉSZSÉGBIZTOSíTÁS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása

1. A biztosítási kötelezettség szabályai
2. Az egészségbiztosítási járulék fizetésének kötelezettsége
3.Az egészségbiztosítási ellátások
4. Felelõsségi szabályok
5. Jogorvoslat

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr. Kiss Lenke - Dr. Dobránszky Zsuzsanna: Egészségbiztosítás (Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest 2000.)

Jogszabályok jegyzéke

A kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, és a végrehajtásáról rendelkezõ 217/1997 /XII.1./ Korm.rendelet
1997. évi LXXX törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérõl és a végrehajtásáról szóló 195/1997 (XI. 5.) Korm. rendelet
Az adózás rendjérõl szóló 1990. évi XCI. törvény
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény
Az 1998. évi XXXIX. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjának és a társadalombiztosítás szervének állami felügyeletérõl
131/1998. (VII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás igazgatási szerveinek irányításával kapcsolatos feladat és hatáskörökrõl.

Szóbeli kérdések

1. A társadalombiztosítás fogalma, a biztosítási jogviszony sajátosságai
2. A biztosítottak köre és a biztosítási jogviszony idõtartama
3. Az egészségbiztosítás ellátásai és az ellátások fedezete
4. A biztosítottat terhelõ egészségbiztosítási járulék kapcsolata az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival
5. Baleseti ellátásra jogosultak köre és a baleseti járulék kapcsolata az egyes baleseti ellátásokkal
6. Megállapodás az egészségbiztosítás ellátásaira
7. Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre, és az igényérvényesítés szabályai
8. Természetben nyújtott egészségügyi ellátások köre
9. Külföldön felmerült gyógykezelés költségeinek megtérítése
10. Méltányosságból megállapítható egészségbiztosítási ellátások
11. A táppénzre való jogosultság és folyósításának idõtartama, betegszabadság
12. Keresõképtelenség és keresõképesség elbírálása
13. A táppénz összegének megállapítása és a táppénz hozzájárulás
14. Gyermekápolási táppénz szabályai
15. Terhességi-gyermekágyi segélyre való jogosultság és összegének megállapítása
16. Gyermekgondozási díjra való jogosultság és összegének megállapítása
17. Az egészségbiztosítás baleseti ellátásai, az üzemi baleset fogalma
18. Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz iránti igény érvényesítése
19. A baleseti ellátások megtérítésének kötelezettsége
20. Felelõsségi szabályok alkalmazása az egészségbiztosítási ellátásoknál
21. Jogorvoslat az egészségbiztosítás területén



EGYES KÖZPONTI ÁLLAMI SZERVEK VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása

1. A köztársasági elnök és hivatali szervezete
2. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosai
3. Az Állami Számvevõszék
4. Az Országgyûlés
5. Az Alkotmánybíróság
6. A minisztériumok helye a központi közigazgatási szervek rendszerében és a nem minisztériumi formában mûködõ központi közigazgatási szervek.
7. A Miniszterelnöki Hivatal
8. A minisztériumok statútumainak közös vonásai
9. A belügyminiszter feladat és hatásköre
10. Az egészségügyi miniszter feladat és hatásköre
11. A gazdasági miniszter feladat és hatásköre
12. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat és hatásköre
13. A honvédelmi miniszter feladat és hatásköre
14. Az ifjúsági és sportminiszter feladat és hatásköre
15. Az igazságügy-miniszter feladat és hatásköre
16. A környezetvédelmi miniszter feladat és hatásköre
17. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat és hatásköre
18. A külügyminiszter feladat és hatásköre
19. A nemzeti kulturális örökség miniszterének feladat és hatásköre
20. Az oktatási miniszter feladat és hatásköre
21. A pénzügyminiszter feladat és hatásköre
22. A szociális és családügyi miniszter feladat és hatásköre

Jogszabályok jegyzéke

Az 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya
Az 1989. évi XXXII. törvény az Alkotmánybíróságról
Az 1989. évi XXXVIII. törvény az Állami Számvevõszékrõl
Az 1993. évi LIX. törvény az állampolgári jogok országgyûlési biztosáról
A 2000. évi LXXXIX. törvénnyel módosított 1998. évi XXXVI. törvény a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
A 2000. évi LXXXIX. törvény az egyes miniszterek feladat és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról
Az 1997. évi LXXIX. törvény a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelõsségérõl
A 2000. évi XC. törvény a külügyminiszter feladat és hatáskörének a külgazdasági feladatokkal történõ kiegészítésével összefüggésben szükséges törvénymódosításokról
Az 131/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet az állami vezetõi juttatások jogosultsági feltételeirõl
Az 137/1998. (VIII. 18.) Korm. rendelet a Miniszterelnöki Hivatalról
Az 1088/1994. (IX. 20.) Korm. határozat a Kormány ügyrendjérõl
A 4/1999. MEH miniszteri utasítás a Miniszterelnöki Hivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatának kiadásáról
A 183/1998. (XI. 11.) Korm. rendelet a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatás- és területpolitikai feladat- és hatáskörérõl
A 191/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet a fõvárosi, megyei közigazgatási hivatalokról
A 155/1999. (XI. 3.) és 213/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek módosításáról
A 100/2000. (VI. 23.) Korm. rendelet az információs társadalom megvalósításával összefüggõ feladatokról, az informatikai kormánybiztos feladat és hatáskörérõl
A 147/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet a belügyminiszter feladat- és hatáskörérõl
A 154/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl
A 155/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladatairól és hatáskörérõl
A 102/2000. (VI. 28.) Korm. rendelettel valamint a 2/2000. (I. 18.) Korm. rendelettel módosított a gazdasági miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 156/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet
A 3/2000. (I. 18.) Korm. rendelet a külügyminiszter feladat- és hatáskörérõl szóló 152/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet módosításáról
A 2000. évi XCII. törvénnyel módosított 1993. évi CX törvény a honvédelemrõl, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelettel
A 113/1999. (VII. 16.) Korm. rendelet az ifjúsági és sportminiszter feladat- és hatáskörérõl
A 157/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet az igazságügy miniszter feladat- és hatáskörérõl
A 152/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet a külügyminiszter feladat- és hatáskörérõl
A 158/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet a környezetvédelmi miniszter feladat- és hatáskörérõl
A 103/2000. (VI. 28.) Korm. rendelet a közlekedési és vízügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl
A 161/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet a nemzeti kulturális örökség miniszterének feladat- és hatáskörérõl
A 104/2000. (VI. 28.) Korm. rendelettel és a 227/1999. (XII. 30.) Korm. rendelettel módosított az oktatási miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 162/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet, valamint a Központi Mûszaki Fejlesztési Alapprogramról szóló 98/1996. (VII. 10.) Korm. rendelet
Az 50/1990. (IX. 15.) Korm. rendelet a pénzügyminiszter feladat- és hatáskörérõl
A 105/2000. (VI. 28.) Korm. rendelettel módosított 171/1998. (X. 15.) Korm. rendelet a szociális és családügyi miniszter feladat- és hatáskörérõl

Szóbeli kérdések

1. A köztársasági elnök és hivatala
2. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosai
3. Az Állami Számvevõszék
4. Az Országgyûlés
5. Az Alkotmánybíróság
6. A minisztériumok helye a központi közigazgatás rendszerében, a minisztériumok felépítése, mûködése.
7. A nem minisztériumi formában mûködõ központi közigazgatási szervek.
8. A Miniszterelnöki Hivatal jogállása, felépítése, a kancellária típusú mûködés jellemzõi.
9. A kormányiroda feladat és hatásköre, a kormány-elõterjesztések elõkészítésének rendje.
10. A Miniszterelnöki Hivatal szervezeti keretei közt önálló feladatkörrel mûködõ szervek.
11. A Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási és területpolitikai feladatköre.
12. A minisztériumi statútumok jellemzõi.
13. A Belügyminisztérium általános közjogi, rendészeti és az önkormányzatokkal kapcsolatos feladat és hatásköre valamint közszolgálattal kapcsolatos
feladatkörök.
14. Az egészségügy-miniszter egészségpolitikai feladatai.
15. A gazdasági miniszter gazdaságpolitikai stratégiai valamint ágazati irányításifeladat és hatáskörei.
16. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter földmûvelésügyi feladatai.
17. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter területfejlesztési feladatköre.
18. A honvédelmi miniszter honvédség irányításával összefüggõ feladatköre.
19. Az ifjúsági és sportminiszter ifjúság és sportpolitikai feladatköre.
20. Az igazságügy-miniszter jogszabály-elõkészítési feladatai, valamint az EU jogharmonizációs feladatai.
21. A környezetvédelmi miniszter környezetvédelmi valamint természetvédelmi feladatkörei.
22. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter közlekedési és vízügyi feladat és hatáskörei.
23. A külügyminiszter külpolitikai valamint az EU csatlakozással kapcsolatos feladatköre.
24. A nemzeti kulturális örökség miniszterének kulturális valamint a mûemlékvédelemmel összefüggõ feladatai.
25. Az oktatási miniszter tudomány és technológiapolitikai valamint oktatási feladatkörei.
26. A pénzügyminiszter költségvetés-politikai és vámigazgatási feladatkörei.
27. A szociális és családügyi miniszter átfogó társadalompolitikai valamint foglalkoztatáspolitikai feladatai.



GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM, GYÁMÜGY VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása:

1. A gyermekvédelemrõl általában
2. A gyermekvédelem rendszere
3. Gyermeki jogok a gyermekvédelmi törvény és az ENSz Gyermekjogi Egyezménynek tükrében

A gyámügyi igazgatás

4. A gyámügyi igazgatás története, a gyámhatóság jogállása
5. A gyámügyi igazgatás szervezete, a hatáskörök telepítése
6. A gyámhatósági eljárás sajátosságai, az illetékességi szabályok
7. A szülõi felügyelet
8. A szülõi felügyeletbõl adódó jogok és kötelezettségek, valamint a kapcsolódó gyámhatósági eljárások
9. A kapcsolattartás
10. A gyámság és gondnokság
11. A kiskorú házasságkötése
12. Az örökbefogadás és az örökbe fogadhatónak nyilvánítás
13. A családi jogállás rendezése
14. Nemzetközi vonatkozású ügyek

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr.Lantai Csilla Gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügyi igazgatás (Magyar közigazgatási Intézet, 2000.)

Jogszabályok jegyzéke

- 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
- 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérõl
- 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról
- 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról
- 281/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi személyes gondoskodást nyújtó intézmények mûködésének engedélyezésérõl
- 130/1997. (IX.10.) Korm. rendelet a nevelõszülõi, hivatásos nevelõszülõi és helyettes szülõi jogviszony egyes kérdéseirõl
- 133/1997.- (VII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról
- 2/1998. (III. 11.) NM rendelet a fiatalkorúak pártfogó felügyeletének végrehajtási szabályairól
- 15/1998. (IV.30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek feladatairól és mûködési feltételeirõl.

Szóbeli kérdések

1. A gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügyi igazgatás fejlõdése, jogi szabályozásának mai rendszere
2. A gyermeki jogok és azok védelme. Szülõi jogok és kötelességek
3. A gyermek jogairól szóló Egyezmény legfontosabb rendelkezései
4. A gyermekek védelmének rendszere az 1997. évi XXXI. törvény alapján. A feladatok ellátási és az un. kapcsolódó feladatot ellátó szervek, személyek
5. Pénzbeli és természetbeni ellátások
6. Gyermekjóléti alapellátások
7. Gyermekvédelmi szakellátások
8. A gyermekvédelmi feladatok ellátása és irányítása. A gyermekvédelem finanszírozása. Civil szervezetek részvétele a gyermekvédelemben
9. A veszélyeztetettség fogalma, okai. Védelembe vétel (feltételei, a jegyzõ eljárása és a gyermekjólét szolgálat ezzel kapcsolatos feladatai)
10. Ideiglenes hatályú elhelyezés. Családba fogadás
11. Átmeneti és tartós nevelésbe vétel
12. Utógondozás és utógondozói ellátás
13. Illetékesség a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásban. A gyámhatósági ügyek közös eljárási szabályai
14. Jogképesség, cselekvõképesség fogalma, Ptk-ban megfogalmazott szabályai. Szülõi felügyelet, gyámság, gondnokság fogalma, elhatárolása
15. A gyámügyi igazgatás szervezete. A jegyzõk, városi és megyei gyámhivatalok feladata és hatásköre
16. A szülõi felügyelet Csjt. szerinti szabályai. A szülõi felügyeleti joggal kapcsolatos gyámhatósági ügyek
17. Kiskorúak házasságkötése. Kapcsolattartási ügyek
18. Örökbefogadással kapcsolatos eljárások
19. Családi jogállás rendezése
20. A gyámság szabályai a Csjt. szerint. A gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek gyámsága. A gyám kirendelésével, felmentésével, elmozdításával kapcsolatos eljárás
21. A fiatalkorúak pártfogó felügyelete

KULTURÁLIS IGAZGATÁS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása:

1. A mûvészetügy állami és önkormányzati igazgatása
2. A mûvészeti intézmények és tevékenységek támogatása
3. A kulturális javak védelme
4. A muzeális intézmények
5. A könyvtári ellátás
6. A levéltárak
7. A mûemlékvédelmi igazgatás
8. A közmûvelõdési igazgatás
9. A sajtóigazgatás elvei és szabályai
10. Az audiovizuális igazgatás elvei és szabályai

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr. Bodó Sándor - dr. Kiss Zoltán: A kulturális igazgatás (Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest 2000.)

Szóbeli kérdések:

1. A mûvészetügy állami igazgatása
2. Az önkormányzatok feladatai a mûvészetügyi igazgatásban
3. A mûvészeti intézmények és tevékenységek támogatása
4. A Nemzeti Kulturális Alapprogram
5. A kulturális javak védelme
6. A régészeti örökség védelme és kutatása
7. Muzeális intézmények, valamint a Kulturális Örökség Igazgatósága
8. A nyilvános könyvtári ellátás és a könyvtárhasználat feltételei
9. A nemzeti könyvtár, a tudományos és szakkönyvtári ellátás
10. A közkönyvtárak
11. A sajtótermékek köteles példányai
12. A levéltárak és a közlevéltári anyagok védelme
13. A maradandó értékû magániratok védelme
14. A mûemlékvédelem és az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal
15. Mûemlékek védetté nyilvánítása és a "Világörökség Jegyzék"
16. A közmûvelõdési igazgatás állami és önkormányzati feladatai
17. A közmûvelõdési intézmények típusai, létesítésük, fenntartásuk, mûködésük fõbb szabályai
18. A sajtóigazgatás elvei és szabályai
19. Az audiovizuális mûsorszolgáltatás elvei és szabályai
20. A mûsorszolgáltatási jogosultság (a pályázati eljárás szabályai)
21. Az ORTT feladatai, döntéshozatala és Irodája
22. A Panaszbizottság és a Mûsorszolgáltatási Alap

Jogszabályok jegyzéke:

- 1986. évi II. törvény a sajtóról
- 1993. évi XXIII. törvény a Nemzeti Kulturális Alapprogramról
- 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl
- 1996. évi I. törvény a rádiózásról és a televíziózásról
- 1997. évi LIV. törvény a mûemlékvédelemrõl
- 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelmérõl és a muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl

NYUGDíJBIZTOSíTÁS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása

1. A magyar nyugdíjbiztosítás rendszerének változásai, lényegesebb vonásai és jellemzõi
2. A társadalombiztosítási nyugdíj rendszere, a társadalombiztosítással kapcsolatos törvények összefüggései
3. A biztosítási jogviszony, a szolgálati idõ és a nyugdíjalap és a nyugdíjbiztosítási, illetõleg nyugdíjjárulék-fizetés összefüggései
4. A saját jogú nyugellátások rendszere
5. A hozzátartozói nyugellátások
6. A baleseti nyugellátásokra jogosultság általános szabályai
7. Az igényérvényesítés, felelõsségi szabályok, jogorvoslat
8. Adatvédelem, adatszolgáltatás és a nyilvántartás rendszere a nyugdíjbiztosításban

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr. Bartucz Sándor: Nyugdíjbiztosítás (Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2000.)

Jogszabályok jegyzéke

- 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról (Tny.), és a végrehajtásáról rendelkezõ 168/1997.(X.6.) Korm. rendelet
- 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérõl (Tbj.), és a végrehajtásáról rendelkezõ 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet
- 1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjakról és a magánnyugdíjpénztárakról (Mpt.)
- 1998. évi XXXIX. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérõl
- 131/1998.(VII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás igazgatási szerveinek irányításával kapcsolatos feladat- és hatáskörökrõl
- 75/1999.(V. 21.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás központi hivatali szervei feladat- és hatáskörének, valamint mûködésének átmeneti szabályairól
- 8/1983.(VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet a megváltozott munkaképességû dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról
- 181/1996.(XII. 6.) Korm. rendelet a korengedményes nyugdíjazásról

Szóbeli kérdések

1. A magyar nyugdíjbiztosítás rendszerének változásai, lényegesebb vonásai és jellemzõi
2. A Tbj. alapelvei és a biztosítottak köre, a biztosítási kötelezettség szabályai.
3. A nyugdíjbiztosítási-, illetõleg a nyugdíjjárulék-fizetés fõbb szabályai.
4. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) alapelvei, a Tny. kapcsolata, és összefüggésrendszere, a Tbj-vel az Ebtv-vel, valamint a Mpt-vel.
5. Az öregségi teljes, illetõleg az öregségi résznyugdíjra jogosultság feltételei.
6. Korkedvezményre jogosultság szabályai, a korkedvezmény és a korengedményes nyugdíj elhatárolása.
7. Az elõrehozott és a csökkentett összegû elõrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság.
8. Az öregségi nyugdíj alapja, a havi átlagkereset kiszámításának szabályai.
9. A rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételei, a rokkantsági nyugdíj alapja, mértéke, megszûnése, feléledése, módosítása és az igény megnyílása.
10. Szolgálati idõ, szolgálati idõnek tekinthetõ jogviszonyok, a szolgálati idõ igazolása.
11. A baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételrendszere, az üzemi baleset és a foglalkozási betegség fogalma, a baleseti rokkantsági nyugdíj alapja, mértéke, összege, jogosultság újabb üzemi baleset esetén.
12. Az özvegyi nyugdíjra jogosultság feltételei, az özvegyi nyugdíj alapja, mértéke, összege, az özvegyi nyugdíj és a saját jogú nyugdíj együttfolyósítása, az özvegyi nyugdíj megszûnése, feléledése, megosztása.
13. Az árvaellátásra és a szülõi nyugdíjra jogosultság, az árvaellátás és a szülõi nyugdíj alapja, mértéke, összege, megszûnése.
14. A nyugellátás iránti igény érvényesítése, az igény érvényesítés szabályai, a nyugellátások folyósítása, a késedelmi kamat fizetésének szabályai.
15. Felelõsségi szabályok, visszafizetési és megtérítési kötelezettség, a követelés érvényesítése.
16. A jogorvoslat szabályai.
17. Adatvédelmi rendelkezések bejelentési, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség.
18. A társadalombiztosítási nyugellátással kapcsolatos nemzetközi szerzõdések általános vonásai, az egyes szerzõdések nyugdíj vonatkozású jellemzõi és fõbb szabályai.
19. A megváltozott munkaképességûek részére járó szociális ellátásokkal kapcsolatos fõbb szabályok, az átmeneti járadékra, a rendszeres szociális járadékra való jogosultság, a járadékok megállapítása, folyósítása és megszûnése.
20. A korengedményes nyugdíjra jogosultság szabályai.

STATISZTIKAI IGAZGATÁS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása:

1. A hivatalos statisztikai szolgálat szervezeti rendszerének kialakulása
2. A statisztikáról szóló 1993. évi X., VI. törvény (Stt.) és a 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet (Vhr.) átfogó ismertetése
3. Az Stt. célja, a célhoz kötöttség elve és gyakorlata
4. A Stt. hatálya, a hivatalos statisztikai szolgálat rendszerének ismertetése, a szakmai függetlenség szervezeti és személyi garanciái
5. A Központi Statisztikai Hivatal feladata és jogköre
6. A statisztikai adatfelvételek megtervezése, adatfelvétel
7. A statisztikai osztályozások, fogalmak, nomenklatúrák kialakítása, szerepe, alkalmazásuk
8. A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR), a Szolgáltatások Jegyzékének (SZJA), a Belföldi Termékosztályozások (BTO), az Építményjegyzéknek (ÉJ), a Gazdasági szervezetek gazdálkodási forma szerinti osztályozásának (GFO), valamint a Foglalkozások egységes osztályozási rendszerének (FEOF) ismertetése
9. A statisztikai regiszter fogalma, célja, jellemzõi, mûködése
10. A gazdasági szervezetek regiszterének ismertetése
11. Az Országos Statisztikai Tanács
12. A statisztikai adatgyûjtések fajtái, adatszolgáltatási kötelezettség elõírása, szankciói, a kötelezõ és az önkéntes adatszolgáltatás szabályai
13. A kötelezõ adatszolgáltatáson alapuló statisztikai adatgyûjtés történeti kialakulása, az elrendelési jogkörök változása napjainkig
14. Az országos statisztikai adatgyûjtési program (OSAP) szerkezete, összeállítása, elrendelése és adatszolgáltatói köre
15. Adatvédelmi rendelkezések az Európai Unió gyakorlatában
16. Az adatvédelmi rendelkezések általános ismertetése a magyar statisztika rendszerében, az adatok titkossága és nyilvánossága
17. Az egyedi adatok védelme a közérdekû adatok nyilvánossága
18. A természetes személy adatszolgáltató (érintett) általános jogai és azok szervezeti, valamint jogi biztosítékai az adatvédelem körében
19. A természetes személy adatszolgáltatókra vonatkozó külön szabályok a statisztikai adatfelvétel, feldolgozás rendjében, a szenzitív adatok kezelésének szabályai
20. Az adatátvétel, adat összekapcsolás szabályai
21. Adatok ellenõrzése, adatszolgáltatók ellenõrzése
22. Statisztikai tájékoztatás alapelvei
23. A statisztikai adatok nyilvánosságra hozatalának szabályai, hivatalos adat
24. A statisztikai információs rendszer összetevõi, funkciói, mûködésének folyamata
25. A statisztikai metainformációs rendszer, metaadatok
26. Az EUROSTAT mûködési és adatvédelmi rendje
27. Fõbb fogalmak és ezek meghatározásai a statisztikában és az adatvédelemben

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr. Bánszegi Katalin: Stataisztikai igazgatás,
(Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest 2000.)

Jogszabályok jegyzéke:

- 1993. évi XLVI. törvény a statisztikáról
- 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról
- 170/1993. (XII.3.) Korm. rendelet a statisztikai törvény végrehajtásáról

Szóbeli kérdések:

1. A statisztikai szolgálat szervezeti rendszere
2. A központi Statisztikai Hivatal sajátos szerepe a statisztikai szolgálatban
3. A statisztikai adatkezelésre vonatkozó magyar jogszabályok áttekintése
4. Az adatkezelésre vonatkozó EU normatívák ismertetése, az EUROSTAT adatvédelmi rendszere
5. A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény és a végrehajtására kiadott 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet ismertetése
6. Az adatkezeléshez kapcsolódó fõbb szabályok (célhoz kötöttség elve, adat összekapcsolás szabályai, személyes adatok védelme, közérdekû adatok nyilvánossága)
7. Statisztikai adatok nyilvánosságra hozatalának szabályai (személyes adat, egyedi adat, elemi adat, közérdekû adat)
8. Az országos statisztikai adatgyûjtési program összeállítása, tartalma, funkciója.
9. Az Országos Statisztikai Tanács összetétele, funkciója, mûködése
10. Kötelezõ adatgyûjtésre vonatkozó szabályozás
11. Személyes adatok védelme, érintettek jogai
12. Egyedi adatok védelme, adatszolgáltató (mint érintett) jogainak korlátozása
13. Fogalmak az adatvédelem rendszerében (személyes adat, közérdekû adat, egyedi adat, statisztikai adat, adatkezelõ, adatkezelés, adatfeldolgozó, adatfeldolgozás)
14. Az adatkezelõre, az adatfeldolgozóra vonatkozó legfontosabb elõírások
15. Tájékoztatás elvei, gyakorlata, módja, nyilvánosságra hozatal
16. Természetes személyek adatainak felvétele a statisztikában, anonimizálás, adattárolás, adat összekapcsolás
17. Statisztikai nomenklatúrák
18. A statisztikai regiszter karbantartása, az egyablakos rendszer mûködése
19. A statisztikai regiszter szerepe
20. Statisztikai információs rendszer funkciói, metaadatbázis


SZABÁLYSÉRTÉSI IGAZGATÁS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása

1. A szabálysértési jog alapvetõ jellemzõi (kialakulása, fejlõdése, a kodifikáció)
2. A szabálysértésekre vonatkozó általános szabályok (hatály, felelõsség, büntethetõségi akadályok, stádiumok, elkövetõk)
3. A szabálysértési büntetések és intézkedések; a büntetés kiszabása
4. A szabálysértések elbírálásának fórumrendszere; a szabálysértés elbírálásának menete
5. A végrehajtás szabályai
6. Az egyes szabálysértési ügyekre vonatkozó külön rendelkezések
7. Az egyes szabálysértések csoportosítása; a hasonló tényállású bûncselekmények és szabálysértések elhatárolásának jogalkotói módszerei

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - Dr. Papp László - Dr. Mészáros József: Szabálysértési jog
(Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest 2000.)

Jogszabályok jegyzéke

- 1999. évi LXIX. törvény A szabálysértésekrõl (Módosította: az 1999. évi CXX. törvény)
- 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet Az egyes szabálysértésekrõl (Módosította: a 23/2000. (III. 8.) Korm. rendelet)
- 10/2000. (II. 23.) BM rendelet A helyszíni bírságolás részletes szabályairól
- 11/2000. (II. 23.) BM rendelet A szabálysértésekrõl szóló 1999. évi LXIX. törvény végrehajtásáról
- 2000. évi XIII. törvény Az egyes elkobzott dolgok közérdekû felhasználásáról
- 10/2000. (III. 24.) PM rendelet A szabálysértési eljárás során lefoglalt és elkobzott dolgok kezelésérõl és értékesítésérõl, valamint a pénzbírság és egyéb pénzösszeg letiltásáról és átutalásáról
- 7/2000. (III. 29.) IM-BM e.r. Az elzárás, illetõleg a pénzbírságot helyettesítõ elzárás végrehajtásának részletes szabályairól

Szóbeli kérdések

1. A kihágástól s a szabálysértésig; az új szabálysértési kódex megalkotásának elõzményei
2. A szabálysértési jogterületet meghatározó jogszabályok
3. A szabálysértés fogalma és elemei; a szabálysértési felelõsség
4. A szabálysértési törvény hatálya
5. A szabálysértés elkövetõi; a szándékos szabálysértés kifejlõdési szakaszai
6. A felelõsségre vonás akadályai
7. A szabálysértés miatt alkalmazható jogkövetkezmények (büntetések, intézkedések; a pénzbírság és az ún. felügyeleti bírságok kapcsolata)
8. A büntetés kiszabása, intézkedés alkalmazása; halmazat, halmazati büntetés kiszabása
9. Az elzárás és a pénzbírság elévülése; mentesülés a hátrányos jogkövetkezmények alól
10. A fiatalkorúakra és a katonákra vonatkozó eltérõ rendelkezések
11. A szabálysértés miatt eljáró hatóságok és hatáskörük
12. A szabálysértési hatóságok illetékessége; kizárás a szabálysértés elbírálásából
13. A szabálysértési eljárásban részt vevõ személyek
14. A bizonyítás általános szabályai és a kényszerintézkedések
15. A szabálysértési hatóság elõtti eljárás
16. A bíróság elõtti eljárás
17. A perújítás a szabálysértési jogban
18. A végrehajtás a szabálysértési jogban
19. A becsületsértési ügyekre vonatkozó külön rendelkezések
20. A helyszíni bírságolás
21. Az egyes szabálysértések jellemzése, csoportosítása, elhatárolása; a hasonló tényállású bûncselekmények



TERÜLETFEJLESZTÉS ÉS -RENDEZÉS, TERÜLETI TERVEZÉS VIZSGATÁRGY


A szükséges ismeretek témaköri bontása

1. A területfejlesztés és területrendezés céljai és feladatai
2. A központi állami szervek területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos feladatai és hatásköre
3. A területfejlesztést és területrendezést ellátó területi szervek feladatai és típusai
4. A területfejlesztés és területrendezés eszközei
5. A területi információs rendszer és a kötelezõ adatközlés rendje
6. A területfejlesztés kedvezményezett területei
7. A területfejlesztési célelõirányzat felhasználásának szabályai
8. A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások felhasználásának rendje és szabályai
9. Az Országos Területfejlesztési Koncepció
10. A területrendezési tervezõi jogosultság, az önkormányzati fõépítészi tevékenység, a terület- és településrendezési tervtanácsok
11. A területi tervek kidolgozása, egyeztetése és elfogadása
12. A területfejlesztési koncepciók, programok, és a területrendezési tervek tartalmi követelményei
13. A vállalkozási övezetek létrehozása
14. A Európai Unió regionális politikája és a területfejlesztési régiórendszer
15. A területfejlesztés regionális és kistérségi rendszere

Felkészülési segédlet:

Közigazgatási szakvizsga - dr. Szigeti Ernõ: Területfejlesztés és területrendezés, területi tervezés (Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2000)

Jogszabályok jegyzéke

1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl (az 1999. évi XCII. törvénnyel módosítva)
184/1996.(XII. 11.) Korm. rendelet a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjérõl
189/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet a vállalkozási övezetek létrehozásának és mûködésének szabályairól (a 189/1997. (X. 31.) Korm. rendelettel és az 51/1998. (III. 27.) Korm. rendelettel módosítva)
193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet a miniszterek és az országos hatáskörû szervek vezetõi területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos feladatairól
219/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentõsen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérõl ( a 215/1997. (XII. 1.) Korm. rendelettel módosítva)
112/1997.(VI. 27.) Korm. rendelet a területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos információs rendszerrõl és a kötelezõ adatközlés rendjérõl
263/1997. (XII. 21.) Korm. rendelet a céljellegû decentralizált támogatásra vonatkozó jogszabályokban nem szabályozott kérdésekre a fejezeti kezelésû elõirányzatok és az elkülönített állami pénzalapok egymáshoz kapcsolódó célú, rendeltetésû elõirányzatainak összehangolt felhasználásának szabályairól
9/1998. (I. 23.) Korm. rendelet a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának, a céljellegû decentralizált támogatásának igény-bejelentési, döntés-elõkészítési és elszámolási rendjérõl, valamint a Magyar Államkincstár finanszírozási, elszámolási és ellenõrzési feladatairól, továbbá a TÁKISZ feladatairól
19/1998. (II. 4.) Korm. rendelet a területfejlesztés kedvezményezett területeinek jegyzékérõl
32/1998. (II. 25.) Korm. rendelet a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások felhasználásának részletes szabályairól (a 42/1999. (III. 3.) és a 43/2000. (IV. 7.) Korm. rendeletekkel módosítva)
155/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladatairól és hatáskörérõl
183/1998. (XI. 11.) Korm. rendelet a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatás- és területpolitikai feladat- és hatáskörérõl
44/2000. (IV. 7.) Korm. rendelet a 2000. évi területfejlesztési célelõirányzat és a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások megyék közti felosztásáról
50/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet a területfejlesztési célelõirányzat 2000. évi felhasználásának részletes szabályairól
61/2000. (V. 3.) Korm. rendelet a területfejlesztési önkormányzati társulások mûködéséhez kapcsolódó költségvetési hozzájárulásról
13/1983. (IX. 8.) ÉVM rendelet a területrendezési tervezési jogosultságról (a 9/1990. (IV. 30.) KöHÉM rendelettel módosítva)
40/1999. (IV. 23.) FVM rendelet a területrendezési, a településrendezési és az építészeti-mûszaki tervtanácsokról
5/2000. (II. 11.) FVM rendelet a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek nyilvántartásáról, továbbá az építésügyi mûszaki dokumentációk megõrzésének és hasznosításának részletes szabályairól
21/1992. (XII. 4.) KTM rendelet a területi fõépítészekrõl
9/1998. (IV. 3.) KTM rendelet az önkormányzati fõépítészi tevékenység ellátásának részletes szakmai szabályairól és feltételeirõl
18/1998. (VI. 25.) KTM rendelet a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményeirõl
30/1997. (IV. 18.) OGY határozat a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveirõl, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszerérõl (a 97/1997. (XI. 6.) OGY határozattal és a 82/1998. (XII. 26.) OGY határozattal módosítva)
35/1998. (III. 20.) OGY határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról

Szóbeli kérdések

1. A területfejlesztés és területrendezés törvényi szabályozásában deklarált céljai és feladatai
2. Az Országgyûlés területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos feladatai
3. A Kormány területfejlesztési és területrendezési feladatai
4. Az Országos Területfejlesztési Tanács feladatai és mûködésének fõbb szabályai
5. A területfejlesztés és területrendezés ágazati irányításának miniszteri szintû feladat- és hatáskörei
6. A megyei önkormányzatok területfejlesztési és területrendezési feladatai
7. A megyei területfejlesztési tanácsok
8. A regionális fejlesztési tanácsokra vonatkozó szabályok
9. A térségi fejlesztési tanácsok
10. A területfejlesztés kedvezményezett térségei
11. A vállalkozási övezetek létrehozásának és mûködésének fõbb szabályai
12. A területfejlesztést segítõ központi, térségi és egyéb pénzügyi eszközök
13. A területfejlesztési ( vidékfejlesztési) célelõirányzat
14. A területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások
15. A területi tervek rendszere, a területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményei
16. A területi tervek kidolgozása, egyeztetése és elfogadása
17. A terület- és településrendezési tervtanácsok és a fõépítészi rendszer
18. A területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos információs rendszer célja és feladatai
19. A területfejlesztési politika országos céljai és irányelvei az Országos Területfejlesztési Koncepció alapján
20. Az Európai Unió regionális támogatáspolitikája és a strukturális alapok

| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat | E-mail |
Dura logo Készült a Dura Stúdióban (1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059
http://www.dura.hu E-mail:dura@dura.hu). Webmester: Czita Károly