![]() |
|
|||||
Bérkiegészítés a közszféránakNyolcvanmilliárd forintot költenek a laktanyák korszerűsítésére Egyszeri bérkiegészítést kapnak áprilisi fizetésükkel a közszféra azon dolgozói, akiknek a tavalyi bérnövekedése nem érte el a 13 százalékot. A kormány döntése több mint 470 ezer alkalmazottat érint. Hosszú távon 80 milliárd forintot költenek a laktanyák korszerűsítésére. A kormány a KSH legfrissebb adatai alapján döntött a közalkalmazottak és a köztisztviselők tavalyi bérének kiegészítéséről. E szerint 9,8 százalékos inflációval és 5,3 százalékos GDP-növekedéssel számolva 13 százalékra egészíti ki a közszférában mindazon ágazatok dolgozóinak bérnövekedését, amely területeken ennél kisebb mértékben emelkedtek 2000-ben a keresetek. Az intézmények egy csomagban jutnak hozzá a pluszpénzhez, s maguk döntenek arról, hogyan osztják szét az öszszeget. A bérkiegészítésre – amely mintegy 471 ezer alkalmazottat érint – 15 milliárd forintot fordít a kormány, az érintettek áprilisi fizetésükkel kapják meg. Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta, hogy 10 milliárd forintot tartalékolnak az ez évi bérek korrigálására. Első olvasatban tárgyalt a kormány a Malév jövőjét körvonalazó előterjesztésről, amelynek alapján a mintegy 20-25 milliárd forintot igénylő úgynevezett reorganizációs javaslatot tartja leginkább elfogadhatónak. Szerepel az ajánlatok között csőd, felszámolás, végelszámolás és új cég létrehozása is. Borókai szerint, ha a reorganizációs indítványt támogatnák, a légitársaság 20 milliárd forint hitelhez kapna kezességet a kormánytól, és 3 milliárd forint azonnali tőkeinjekciót az ÁPV Rt.-től. A kormány megítélése szerint a haderőreform részeként laktanya-korszerűsítési és lakásvásárlási program megalkotására is szükség van. Az erről szóló előterjesztés szerint hosszú távon mintegy 80 milliárd forintot kell költeni a megtartandó, fejlesztendő laktanyákra. Első ütemben – 2001–2003 között – a felújításra mintegy 25,2 milliárd forintot szán a kormány. A tisztek, tiszthelyettesek és szerződéses katonák lakáshelyzetének javítására – lakásépítésre és -vásárlásra – 35 milliárd forintot tervez fordítani a kabinet, ebből ötezer otthont építenek fel. Az összegeknek mintegy kétharmadát várhatóan a költségvetés biztosítja. A szóvivő beszámolt arról, hogy a kormány tárgyalt az autópálya- és a gyorsforgalmiút-hálózat korszerűsítéséről is. A költségek mintegy 150 milliárd forintot igényelnek. Idén várhatóan 117 milliárd forintot költenek az úthálózat fejlesztésére. A program végrehajtásához mintegy 60 milliárd forint hitelt kell felvenni, amelyhez a kormány kezességet vállal. Kun J. Erzsébet Népszabadság, 2001. március 14. |
||||||
|
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat | E-mail | |
||||||
| ||||||