KSZSZ logó Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat |
  E-mail

Márciusi bérmegállapodás

A kormányzati ciklus végéig maradna érvényben az egyezség

Megállapodásközeli helyzetbe került a kormány és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a közalkalmazottak béralkujában – így nyilatkozott Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Szabó Endre, a konföderáció elnöke a szerdai megbeszélés után. A másfél éve tartó tárgyalássorozatot lezáró egyezmény aláírása március elejére várható, addig ugyanis a kormánynak és az érintett szakszervezetek vezető testületeinek is igent kell mondaniuk rá. Az egyezség a jelenlegi kormányciklus végéig lesz érvényben.

A kormány Stumpf István kancelláriaminiszter vezette tárgyalódelegációja elfogadhatónak ítélte az érdekvédők igényét a megszüntetett Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának “pótlására”. Egyezség született arról is, hogy a 2000. évre vonatkozó bérkiegészítést alágazatokra bontva állapítsák meg, és az arra jogosultak április 1-jéig kapják meg azt. Őry elmondta, két bizottságot alakítanak, céljuk, hogy a kormány és a szakszervezet szakértőinek részvételével átalakítsák a közszféra bérrendszerét és fórumot adjanak az ágazatközi egyeztetéseknek. Megállapodásba foglalják, hogy a közszférában az éves bérfejlesztéseket az infláció mértéke és az éves GDP-növekedés fele határozza meg.

Szabó Endre fontosnak mondta, hogy a kormány monitoring rendszert állít fel a béremelések figyelésére, mert már most komoly feszültségek jelentkeznek a különböző területeken, például az egészségügyben. A szerdai egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy áprilisban áttekintik a béremelés tapasztalatait.

Kun J. Erzsébet

Népszabadság

| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat | E-mail |
Dura logo Készült a Dura Stúdióban (1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059
http://www.dura.hu E-mail:dura@dura.hu). Webmester: Czita Károly