KSZSZ logó Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat |
  E-mail


Az Oktatási Minisztáérium Szakszervezeti Bizottság állásfoglalása



a létszámleépítéssel kapcsolatban







Egyetértünk azzal, ahogyan a SZEF és a KSZSZ a létszámcsökkentést megítéli: indokoltsága nem igazolt, szakszerűtlen, az időtényezővel nem számol, morálisan támadható, politikai szempontból veszélyes.



A létszámleépítéssel kapcsolatos elvi és gyakorlati szempontok megfogalmazása mellett hangsúlyozzuk, hogy az EU-csatlakozás kapcsán is növekvő kormányzati feladatok döntően nem a létszám csökkentésével, hanem a munkavállalók alaposabb felkészítésével, képzésével és ésszerű átcsoportosításával oldhatók meg.



Az Oktatási Minisztérium vezetésének lehetősége és egyben felelőssége, hogy a végrehajtás konkrét módjával mérsékelje a létszámleépítésből elkerülhetetlenül következő károkat. Különösen fontos ez most, amikor valamennyi képzési ágban fontos reform végrehajtására kerül sor.



Az OM Szakszervezeti Bizottsága 2003 október 20-án megismerte a minisztérium vezetésének létszámleépítésre vonatkozó elképzeléseit. A szűkös határidők mellett is szerencsésebb lett volna, ha az alapvető elveket a szakszervezettel azelőtt egyeztette volna a minisztérium vezetése, mielőtt az egyes területek konkrét feladatot kaptak a létszámleépítés végrehajtására.





A miniszteri előterjesztésben is megfogalmazott alábbi elvekkel, célokkal az SZB azonosulni tud



  • Minél kisebb mértékű tényleges személyi mozgásra kerüljön sor.

  • A döntéseknél a szakszerű, jogszerű, a humánus és szociális szempontokat együttesen kell figyelembe venni.

  • Ahol indokolt, ott ésszerű szervezeti és szerkezeti változtatással is össze kell kötni az intézkedéseket a feladatok és erőforrások közötti egyensúly megte-remtése érdekében.

  • Az elbocsátandó kollégáknak a szférában munkalehetőséget kell ajánlani.

  • A háttérintézményekben tervezett koncentráció végrehajtásával egyetértünk, de a szakszerű véghezvitelére fokozott gondot kell fordítani.

  • Át kell tekinteni, hogy mely minisztériumi feladatokat lehet „kiszervezni”.











Az SZB fontosnak tartja és javasolja az alábbi elvek figyelembe vételét is



  • Nyugdíjkorhatárig a döntés életkor semleges legyen, figyelembe véve az EU-ban a kor szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

  • Korkedvezményes nyugdíjazás esetén a rekreációs szabadság lehetőségét senki ne veszítse el.

  • Figyelembe kell venni, hogy a 45-50 éven felüli, nagy tapasztalattal rendelkező munkatársaknak igen csekély az esélye új munkahelyet találni.

  • Tekintettel kell lenni azokra a munkatársakra is, akik a rendszerváltás óta eltelt időszak időnként rendkívüli körülményei között, rendkívüli stressznek kitéve nagy odaadással és lelkiismeretesen álltak helyt.

  • Figyelemmel kellene lenni a munkaerőpiacra való visszajutás lehetőségeire is! Ne lehessen elbocsátani -különös indok (pl fegyelmi vétség) nélkül- arról a területről, vagy abból a szervezeti egységből, ahol egyébként azonos képzettséget igénylő feladat elvégzéséhez nyugdíjasokat alkalmaznak teljes munkaidőben.

  • Az átlagosnál leterheltebb területek preferenciát élvezzenek. Figyelembe kell venni az egyéni teljesítményeket, a végzett munka minőségét, a képzettséget, gyakorlatot, a munkavállaló hazai és külföldi tapasztalatait.

  • Az elbocsátás egy szakterületről csak akkor indokolt, ha külső szerződéssel, teljes vagy nem teljes munkaidőben foglalkoztatást csak tartós helyettesítésre (pl. GYES-en levő) alkalmaznak.

  • Az elbocsátások kapcsán megnövekvő munkateher elosztására az adott szakterület teljesítmény mutatóinak, az egyéni leterheléseknek az elemzése alapján kerüljön sor.

  • Meg kell fontolni az esetlegesen elbocsátandók részmunkaidőben való foglalkoztatását.

  • A létszámleépítést fel kell használni az egyes felsőbbvezetői titkárságokon felduzzadt létszám racionalizálására.

  • Az SZB és az SZB Jogsegélyszolgálata a szakszervezeti tagok jogos érdekei mellett lándzsát tör, felajánlja - szükség szerinti - segítségét!

  • A szakszervezeti tisztségviselők számára a Munka Törvénykönyvében megfogalmazott védelmet biztosítani kell.

  • Az SZB felkéri az átszervezésben, létszámleépítésben illetékes vezetőket arra, hogy a területükön működő, hatáskörileg illetékes szakszervezeti vezetőkkel a lehető legközvetlenebb módon működjenek együtt.

  • Az SZB felkéri az OMSZI, OMAI, OKÉV és PH vezetését arra, hogy 2004
    január 1-jéig dolgozzák ki - a területükön működő érdekvédelmi szervezet
    bevonásával – az OM vezetése által kidolgoztatott „minta dokumentumok”
    figyelembe vételével a szervezetre vonatkozó
    - Kollektív Szerződést/Közszolgálati Szabályzatot és
    - Együttműködési Megállapodást az OM Szakszervezetével.





Budapest, 2003. október 20.

| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat | E-mail |
Dura logo Készült a Dura Stúdióban (1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059
http://www.dura.hu E-mail:dura@dura.hu). Webmester: Czita Károly