KSZSZ logó Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége
| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat |
  E-mail

Megdöbbenéssel fogadták

Állásfoglalás a közszférában elrendelt létszámcsökkentésről


A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének (KSZSZ) elnöksége megdöbbenéssel fogadta azt az érintett szakszervezetek számára minden előzmény nélküli döntést, hogy a közszférában 6 százalékos létszámcsökkentést kell végrehajtani, a miniszterelnök pedig a minisztériumokban és háttérintézményeikben 10 százalékos csökkentést rendelt el.

A KSZSZ elnöksége egyetért azzal az állásponttal, amit a közszolgálati szakszervezetek konföderációja, a SZEF képvisel: nem lehet a költségvetés gondjaiért a közszférában foglalkoztatottakat hibáztatni.

Az elnökség határozott álláspontja szerint csak az állami feladatok körének teljes számbavétele után és nem kizárólag költségvetési szempontoknak alárendelve lehetséges a közfeladatok ellátásához szükséges létszám megállapítása. Ezt tartalmazza az egységes közszolgálati törvény koncepciója is, amelynek kidolgozása a kormány megbízásából már egy éve megkezdődött. A szakszervezetek megismert változata szerint a kormánynak a közeljövőben esedékes, a koncepcióról szóló döntése alapján szükséges folytatni és befejezni a létszámra, a foglalkoztatási struktúrára és a költségvetési következményekre vonatkozó vizsgálatokat.

Ugyancsak meg kell történnie a feladatok számbavételének a közigazgatás tervezett reformjával összefüggésben is. Így az elnökség értetlenül fogadja, hogy nincs kellő összhang a kormány tervezett és megtett intézkedései között, az alkalomszerűen hozott, rögtönzött döntések ellentmondanak a középtávú céloknak.

Az elnökség úgy látja, hogy a közszféra, illetve a központi közigazgatás létszámcsökkentésére vonatkozó miniszterelnöki döntés bejelentése jelentős zavart okozott. A sajtóban egymásnak ellentmondó hírek és számok is megjelentek és ezek a köztisztviselők körében nyugtalanságot, zavart okoztak.

Az elnökség kifogásolja, hogy mind a mai napig hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapott a Köztisztviselők Érdekegyeztető Tanácsa, a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács, annak ellenére sem, hogy például az utóbbi alapszabálya kimondja: a kormány csak a szociális partnerek véleményének megismerését, az




2


álláspontok egyeztetését követően hoz döntést, intézkedést többek között a közszolgálati alkalmazottak összességét érintő foglalkoztatáspolitikáról, a költségvetés bérezési- és foglalkoztatási vetületeiről. Az elnökség megállapítja, hogy ez most nem így történt. Az elnökség várja, hogy a bizonytalanság megszűntetése érdekében a kormány minél előbb tegyen eleget a törvényben rögzített érdekegyeztetési kötelezettségének.

A KSZSZ elnöksége természetesen nem ellenzi, hogy a közszférában az elvégzendő feladatoknak megfelelő létszámot állapítsanak meg. A közszféra munkavállalóinak – köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak, szolgálati viszonyban állóknak – érdekében azonban hangsúlyozza, hogy ez igazságosan csak átgondoltan, a közfeladatok számbavételét követően történhet meg. Ezt kívánja a társadalom érdeke is, hiszen az állampolgárok elsődlegesen a közigazgatási szervektől, intézményektől hatékony, folyamatosan egyöntetű, színvonalas tevékenységet, szolgáltatást várnak.



Budapest, 2003. szeptember 30.


Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

Elnöksége



















A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége főtitkárának levele

A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, a legnagyobb szakszervezeti testület teljes szolidaritását fejezi ki a magyar szakszervezeti mozgalom felé a március 24-én sorra kerülő, munkavállalókat sértő intézkedések elleni tüntetés alakalmából.

A magyar munka törvénykönyv javasolt módosítása, mely korlátozza a munkavállalók jogait már néhány éve súlyos viták tárgya. Mindezen túlmenően, mi nagyon sajnáljuk, hogy Magyarországon a szociális partnerviszony valódi mechanizmusa megszakadt, mely keretet biztosított arra, hogy minden vitás kérdést tárgyalások útján rendezzenek le. Nem kétséges, hogy a magyar kormány által bevezetett intézkedések ellentétesek az európai szociális modell szellemével, valamint a nemzetközileg elismert munkaügyi normákkal.

A munka törvénykönyv módosításáról szóló parlamenti szavazás előestéjén annak a reményünknek adunk kifejezést és bízunk abban, hogy a törvényhozókat szociális ügyek iránti lelkiismeretük és a nemzetközileg elismert munkaügyi normák iránti elkötelezettségük vezérli.

A tüntetéshez sok sikert kívánunk!

Áljen soká a nemzetközi szakszervezeti szolidaritás!

Tisztelettel:

Bill Jordan
főtitkár

| Nyitólap | Névjegy | Bemutatkozunk | Tervezetek, szakszervezeti vélemények |
| Tanulmányok, továbbképzés | Jogtár | Archívum | Kapcsolat | E-mail |
Dura logo Készült a Dura Stúdióban (1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059
http://www.dura.hu E-mail:dura@dura.hu). Webmester: Czita Károly